Az ukránok egy hatoda már csak a csodában bízik

Egy friss felmérés szerint az ukrán állampolgárok jelentős része nem remél segítséget sem Kijevtől, sem a Nyugattól, sokkal inkább magukban, a barátaik és rokonaik támogatására számítanak.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által készített közvélemény-kutatás érdekes információkat tartalmaz a jelenkori ukrán társadalomról. A válaszadók 29 százaléka ugyanis nem remél senkitől segítséget a 2015-ös évben, kizárólag barátaitól és rokonaitól.
16 százalék az ország vezetésében bízik, 10 százalék a kormány új minisztereiben reménykedik. A Nyugattól a válaszadók 5 százaléka, Oroszországtól pedig 2 százaléka remél segítséget. Vannak olyanok is, igaz nagyon elenyésző arányban, 0,2 százalékkal, akik a régi vezetés visszatérését tartanák hasznosnak.
A legérdekesebb talán a felmérésben az, hogy a választható lehetőségek között szerepelő “csoda” opciót 14 százaléknyian jelölték meg. Ez alig kevesebb mint aki az államban bíznak és több mint akik az új kormánytagoktól remélnek előrelépést.
Több mint egy évvel a kijevi események kezdete után az emberek harmada rendkívüli módon csalódott az eltelt időszakban – áll a közvéleméy-kutatásban. 33 százalék szerint ugyanis továbbra is katasztrofális méretű a korrupció, romokban a gazdaság és a reformokat továbbra sem hajtották végre következetesen. Az Unian hírportál szerint ennek tudható be a csodában bízók magas száma is.
Fontos megjegyezni, hogy a felmérés szerint az emberek majdnem ötöde, 18 százaléka rendkívül optimista. Szerintük soha nem volt még ilyen egységes az ukrán társadalom, soha nem volt még ennyire egyértelmű, melyik irányba kell tartania Ukrajnának.
15 százalék pedig úgy vélekedik, majd a jövőben fordul jobb sorsra az ország helyzete, amikor a fiatal generáció felnő és az üzleti élettől függetlenné válik a politika.

Fotó: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez