Hidrogénautóba szeretett bele Las Vegas

Az okostelefonok éppen úgy íveltek, mint a monitorok, a televíziók: a divat ilyen módon érkezett meg az International Consumer Electronics Show-ra, ahol azonban a Toyota hidrogénhajtású járgánya vitte el a pálmát.

Las Vegasra nem minden ok nélkül figyelt az év első napjaiban is Amerika, az International Consumer Electronics Show néhány napja alatt az informatikai eszközök új divatirányzatairól lehetett bőségesen híreket kapni. Tény, hogy a hajlított eszközök újabb korszaka vette kezdetét. A dél-koreai LG például itt, a show-n ámította el az amerikai nagyérdeműt a legújabb hajlított érintőkijelzős okostelefonjával. Szakértők magyarázták is a részben látható, részben nem látható újításokat: a korábbi változatoknál is létezett már a hajlított forma, de a nagy képernyő helyett a jobban kezelhető 5,5 hüvelykes újat (és az 1080p felbontást) kapja a felhasználó. A Samsung a számítógépénél élt a hajlítás kínálta lehetőségekkel, Dana Wolman, az Engadget főszerkesztője erről a koreai cégről – látva a tévéket, monitorokat, okostelefonokat, hangprojektorokat – csupán azt jegyezte meg: mindent hajlít, amit csak lehet. A Panasonic is „fellépett” Las Vegasban egy CX850-es 4K felbontású LED okostelevízióval. A show-n azonban nem a lakásba beférő termékek egyikéről-másikáról mondták azt a látogatók, hogy nagy dobás, hanem a Toyota újdonságáról: a sportos kinézetű, hidrogén meghajtású autóról, a Mirairól. A járgány legfőbb ajánlólevele, hogy a „kipufogóján” mást, mint gőzt, nem bocsát ki a környezetbe. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez