Jutalmat követelnek a lázadók a „Fehér hangya” elfogásáért

A muszlim Seleka milícia jelezte, hogy igényt tartanak arra az 5 millió dolláros nyomravezetői díjra, amit az amerikai vezetés tűzött ki Dominic Ongwen lázadóvezér fejére, aki az Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) egyik legmagasabb rangú vezetője volt.

A Közép-afrikai Köztársaságban működő Seleka milícia második számú parancsnok Mounir Ahamat azt mondta, hogy nélkülük nem sikerült volna őrizetbe venni az Úr Ellenállási Hadseregének második számú vezetőjét, Dominic Ongwent, aki Joseph Kony hadúr els őszámú helyeztesse volt. A Seleka milícia parancsnoka elmondta, hogy komoly erőfeszítések és harcok árán sikerült elfogniuk Ongwent, akiknek a harcosaival legalább 25 percen keresztül küzdődtek, mire sikerült legyőzniük őket. A „Fehér Hangya” néven is ismert Ongwen elfogásához a Seleka komoly erőket mozgósított, ami jelentős átszervezést és összehangolt csapatmozgást igényelt– tette hozzá Ahamat.

A Seleka második számú parancsnok azt is elmondta, hogy Ongwen elfogása után rögtön értesítették a térségben állomásozó amerikai kommandósokat, akik semmi mást nem csináltak, csak őrizetbe vették és egy helikopterrel elszállították.  Ahamat szerint az washingtoni vezetés által kiszabott 5 millió dolláros nyomravezetői díj a Selekát illeti és el vannak keseredve, amiért az amerikaiak még meg sem említették erőfeszítéseiket és még agy „köszönetet” sem kaptak Ongwen elfogásáért.

Az amerikaiak korábban azt közölték, hogy Ongwen önként adta fel magát a Közép-afrikai Köztársaságban. A Seleka milícia követeléseire pedig nem választoltak.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez