Szaúd-Arábia megnyitotta belső légiforgalmi piacát – vagy mégsem

Súlyos bürokratikus akadályok miatt késik a Qatar Airways szaúdi járatainak elindítása.

Szaúd-Arábia 2012-ben jelentette be, hogy megnyitja belső légiforgalmi piacát. Vagyis üzemeltethetnek belső, szaúdi járatokat külföldi társaságok is. De pillanatnyilag még mindig csak a Saudi Arabia Airlines állami társaság és egy szaúdi fapados társaság, a Flynas járatain lehet utazni az országon belül. 2013-ban közölték a rijadi hatóságok, hogy a Qatar Airways kapott engedélyt, hogy belső társaságot üzemeltessen. A katari cég jelezte, hogy 2014 elején kezdi meg működését a tulajdonában lévő, Al Maha Airways nevű társaság. Akkor világszerte úgy értékelték, hogy Szaúd-Arábia fontos lépés tett a gazdasági liberalizáció felé, és más dinamikus, térségbeli társaságok is figyelni kezdték a komoly forgalmi potenciált ígérő 30 milliós ország lehetőségeit. Tavaly januárban aztán kiderült, hogy néhány hónap késéssel indul a katari projekt. De 2014 végén sem jött létre az új társaság. Vita bontakozott ki ugyanis a várható jegyárakról és a kerozin áráról is. A szaúdi társaságok belső jegyárait ugyanis az állam maximálja, viszont állami szubvencióval támogatott áron vehetik az üzemanyagot. Nem sikerült megállapodni arról, hogy mindebből mi lesz érvényes a katari tulajdonú vállaltra. Aztán néhány napja az hír kapott szárnyra, hogy „komplex bürokratikus problémák” késleltetik az új társaság működtetésének elkezdését. Akbar al-Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója használta ezt a formulát, de nem részletezte, hogy valójában miről van szó. Sokan tudni vélik, hogy politikai okokból nem engedték a katari tulajdonú társaság létrehozását. Merthogy Katar sok külpolitikai, diplomáciai ügyben szemben állt Szaúd-Arábiával. De tavaly év végén Katar ünnepélyesen visszatért az Öböl menti országok Szaúd-Arábia vezette „nagy családjába”. Csakhogy közben egy szaúdi hazai cég vágott bele egy légitársaság alapításába és már meg is rendelték az első gépeket, igaz az új vállalat hivatalosan még nem jött létre. Tehát a „bürokratikus” problémákon valójában politikai akadályokat kell értenünk és a „komplexitás” pedig egy potenciális szaúdi konkurens cég megjelenéséből adódik. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez