Ne így csempésszen át 94 iPhone-t a határon

A kínai határon bukott le egy hongkongi férfi, aki összesen 94 darabot ragasztott a testére az Apple okostelefonjából. Fura mozgásának köszönhetően nem jutott messzire.

A CNN szerint azért figyeltek fel a férfira, mert „úgy nézett ki, mint aki valami nehezet cipel, annak ellenére, hogy nem volt nála sok minden.” Először átnézték bőröndjeit, de semmit nem találtak bennük, ami megmagyarázta volna fura járását. Ekkor arra kérték, hogy menjen át egy fémdetektoron, ami természetesen rögtön jelzett, hogy valami nincs rendben.

A férfi teste tele volt az Apple két legújabb modelljével, az iPhone 6-al és az iPhone 5S-el, melyek összértéke körülbelül 50 ezer dollárnak (13 és fél millió forint) felelt meg. Természetesen nem ez volt az első kihágása a hongkongi férfinak, akit további kihallgatásra bent tartottak.

Az iPhone csempészet oka, hogy körülbelül 20%-al olcsóbb hozzájutni egy modellhez Hongkongban, mint Kínában, az ottani adóknak köszönhetően. A videóban látható módszerrel többen is próbálkoztak, sokukat el is kapták, de valószínűleg rengeteg telefont sikerült átvinni így a határon.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez