Az alacsony olajár meglöki a kínai növekedést

7,4 százalékos lesz idén a kínai növekedés a kínai központi bank szerint.

Song Guoqing, a kínai központi bank agytrösztjének egyik kutatója 7,4 százalékos GDP növekedést és 1,6 százalékos fogyasztói áremelkedést jósol 2015-re. A prognózist, amely egy szakértői fórumon hangzott el, kiemelt helyen közölte a Xinhua hivatalos hírügynökség is. December közepén a People’s Bank of China még csak 7,1 százalékos bővülést vetített előre 2015-re. Az új prognózis azonban figyelembe vette az olaj árának zuhanását és a többi fontos alapanyag, például a vasérc, a réz árának esését is. December közepe óta pedig már világszerte azt valószínűsítik, hogy az olajár még viszonylag hosszú ideig alacsony marad, sorra korrigálják a költségvetéseket a világ országai és sok fővárosban már 40 dollár körüli árral kalkulálnak. Ezek az ármozgások Kína számára plusz 3 tized százaléknyi növekedést jelenthetnek. A tavalyi utolsó negyedévben 7,2 volt a növekedési mutató. A végleges 2014-es adat még nincs meg, de valószínű, hogy nem fogja elérni a célként kitűzött 7,5 százalékot. Igaz a kínai vezetők már sokszor hangsúlyozták, hogy rugalmasan kell kezelni a 7,5 százalékot. Ha a tényleges ütem ettől pár tized százalékkal eltér, az nem „tragédia”. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez