Iráni-szaúdi olajár-bírkózás

Szaúd-Arábia és Irán különös „licitálási” versenyben.

„Akár nyolc évig is kibírjuk alacsony olajárakkal” – nyilatkozta a BBC-nek Mohammed al-Sabbah szaúdi olajipari szakértő, aki 27 évi kormányzati szolgálat után nemrég vonult nyugdíjba. A szakértő szerint persze Szaúd-Arábiának is oda kell figyelnie az állami kiadásokra, ezeket óhatatlanul mérsékelni kell. Az idei szaúdi költségvetésre ez még nem jellemző, a jóléti szubvenciókat nem csökkentették, a kiadásokat a tartalékokból fedezik. Szaúd-Arábia valutakészlete akár a 750 milliárd dollárt is elérheti a becslések szerint. A nyugalmazott olajipari szakértő azt is mondta, hogy Szaúd-Arábia azért nem csökkenti termelését, mert meg akarja őrizni piacait, és kiszorítani onnan a „jött-ment termelőket”. Ez a célzás nyilván az amerikai palaolaj kínálatra vonatkozott. Közben megszólalt Irán olajminisztere Bijan Zanganeh is. Szavai azt tükrözték, hogy Irán egyelőre beletörődik a számára nagyon kedvezőtlen alacsony olajárba. Teherán nem akar rendkívüli OPEC ülést összehívni, de a színfalak mögött folytatja a diszkrét lobbizást, ami előbb-utóbb eredménnyel jár majd a miniszter szerint. Bijan Zanganeh végül azt mondta, Irán még akár a 25 dolláros hordónkénti árat is ki fogja bírni. Az idei évre hetvendolláros átlagár várakozás alapján készült az iráni költségvetés, de már javában zajlik a büdzsé felülvizsgálata, immár negyvendolláros átlagárral kalkulálva. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez