Májusban nyílik a szibériai Makaó

Mindkét fél számára kedvező lehetőségekkel kecsegtet a folyamatosan épülő kaszinóváros az orosz Távol-Keleten. Míg az oroszok a gazdasági fellendülésben, a kínaiak a szigorú korrupciós vizsgálatok elkerülésében reménykednek.

Oroszországban 2006 végén lépett életbe a szerencsejáték törvény. Az állampolgárok erkölcseit, jogait és érdekeit védő rendelet négy zónára korlátozta az ilyen jellegű, legális tevékenységet. Időközben Primorje, Altaj, Krasznodar és Kalinyingrád mellé felvették még Szocsit és a Krím-félszigetet is, tavaly 2 milliárdos befektetéssel az első helyszínen , a Primorje nevű régióban megindult a kaszinóváros felépítése.

A Vlagyivosztoktól mindössze 50 km-re található 620 hektáros területre elsősorban Kínából, Hongkongból, Japánból és Dél-Koreából várják a tehetős turistákat. A  kaszinóváros nemcsak közelsége, de valószínűleg diszkréciója miatt is vonzó lesz majd a kínai játékosoknak, ami hazájukban már kevésbé jellemző.

Az orosz állam által 2009-ben meghirdetett terv szerint 16 kaszinóhotel, jachtklub, kikötő, repülőtér, strandok, üzlet-, és konferenciaközpont is épül a zónában. Az álom idén májusban kezd megvalósulni, amikor négyemeletes szállodáját és kaszinókomplexumát megnyitja a First Gambling Company of the East társaság. „Biztos vagyok benne, hogy Vlagyivosztok kedvező közelsége miatt egyfajta második Makaóvá válik a zóna” – idézte a tulajdonos John Wang bizakodó szavait a The Siberian Times.

A főleg kambodzsai és hongkongi befektetésekből finanszírozott szibériai komplexumban  ez év végén kezdi meg saját kaszinói építését a dél-kelet ázsiai NagaCorp és az orosz Royal Time Group.

A jelenleg erősen gyengélkedő orosz gazdaságnak hatalmas lökést adna, ha beváltaná a hozzáfűzött reményeket a szibériai Makaó. A legfrissebb adatok szerint  az “igazi” Makaóban 19 százalékkal nőtt a szerencsejátékok forgalma 2013 és 2014 között. Az előrejelzések szerint Makaó akár a 77 milliárd dolláros értéket is elérheti 2017-re.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez