Elrettentő amerikai fegyverek

Az Oroszország és a nyugati világ között az elmúlt időszakban kialakult feszültségek, valamint az ukrajnai válság arra indították a The National Interest című amerikai lapot, hogy számba vegye azokat a fegyvereket, fegyverrendszereket, amelyek egy hipotetikus válság esetén komolyan veszélyeztetnék Oroszországot.

A két ország még mindig meglévő nukleáris arzenálja érdekes módon csak csökkenti az esélyét egy komoly fegyveres konfliktusnak. Ugyanígy valószínűtlenné teszi a háborút a két ország között a Szovjetunió összeomlása, és az utána maradt rendezetlen viszonyok. A nagypolitika és a hatalmi pozíciókból fakadó kötelezettségek ugyanakkor továbbra is ott lengenek az országok feje felett. Ezért most egy feltételezett háború esetére összegyűjtötte a lap, hogy mik lennének az ütőképes amerikai fegyverek.

A nukleáris elrettentés jegyében elsőként az atomfegyvereket veszik számba. Itt az úgynevezett Ohio osztályú tengeralattjárókat kell megemlíteni. A tizennégy ilyen tengeralattjáró mindegyike 24 darab, 7300 kilométeres hatótávolságú Trident rakétával van felszerelve, és található rajtuk még négy torpedó is.

A B-2-es lopakodó bombázó 11 ezer kilométert képes a levegőben megtenni leszállás nélkül. A legnagyobb előnye ennek a lopakodó technikán kívül az, hogy 15 kilométeres magasságban képes repülni, és hatalmas, 20 tonnát is meghaladó terhet, bombákat képes szállítani. Ez a repülő felszerelhető egy 15 tonnás bunkerrombolóval is. Még az igen fejlett orosz légelhárítás számára is szinte láthatatlan.

Az F-15-ösöket leváltó F-22-esek a legújabb technikákat viszik magukkal, és tökéletesen alkalmasak mind a légi, mind pedig a szárazföldi célpontok elleni támadásra. Kiemelkedő a manőverezési képességük, és a támadást képesek megindítani már az ellenséges radarok hatótávolságán kívülről is.

Az Egyesült Államok területén most mintegy harminc földi telepítésű rakétaelfogó rendszer van, és ezeket egészíti ki a hajókra telepített Aegis rakétavédelmi rendszer. Egy ilyen pajzs azon túl, hogy a konkrét támadást is képes kivédeni, olyan magabiztosságot ad egy országnak, ami adott esetben képes eldönteni egy háborút.

Az utolsó, amit felsorolnak a szakértők, nem is egy konkrét fegyver, hanem az Egyesült Államok szövetségi rendszere. A globálisan kiépített szövetségesek úgy működnének egy fegyveres konfliktus esetén, mint egy előretolt védelmi vonal. Európában a NATO-szövetségesek, a Közel-Keleten az Öböl-menti Együttműködés Tanácsa, a Távol-Keleten pedig Japán és Dél-Korea, valamint a térségbe telepített támaszpontok azok, amik segítenék az USA-t egy esetleges háborúban.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez