Szégyelli a fiát a belga dzsihádfőnök apja

A 27 éves Abdelhamid Abazoud annak a terroristacsoportnak a főnöke volt, melyet a terrorelhárító szolgálat szétvert Belgiumban. Két dzsihádharcost lelőttek, de a főnök elszökött: a hírek szerint Görögországon keresztül Szíriába ment.

“Mindent Belgiumtól kaptunk. Most pedig a fiam ártatlan belga polgárokat akar megölni. Megáll az ész”- mondja Omar, akinek legkisebb fia, a 14 éves Younes is Szíriában harcol. Az apa nem érti a gyermekeit. Ő maga negyven éve jött el Marokkóból. Bányászként kezdte Belgiumban, majd feltört és kereskedő lett. Brüsszel külvárosában volt egy ruhaboltja. Aztán kettő.

A másodikat a fiának vette: a most 27 éves Abdelhamidnak, aki terroristafőnök lett. Nem volt problémás gyerek, jól tanult és jól kereskedett. Nem volt vele semmi gond – idézi az apát a Courrier International. Aztán egyszer csak elment Szíriába. Onnan azután vérfagyasztó képeket küldött, melyeket az újságok is közöltek: terepjárója frissen legyilkolt civileket húzott maga után a sivatagban. Egy másik képen “hősi halált halt dzsihádharcosokat” vontatott ugyanez a terepjáró a tömegsír felé. Mindkét képen maga Abdelhamid mosolyog. A párizsi merényletek kapcsán Twitteren ezt írta: az a legjobb, hogy ez még csak a kezdet.

Van-e nekem még egyáltalán fiam? – kérdezi az újságíróktól Omar, aki azt semmiképp sem bocsájtja meg terroristavezér fiának, hogy 14 éves öccsét is bevonta a dzsihádharcokba. A papának semmi híre sincs róla. A nyugdíjas kereskedő elköltözött otthonról. Tudja: a szomszédai tartanak tőle, hiszen végül is egy terroristafőnök családjának feje ő. Szégyellem a fiam – hangsúlyozza a Marokkóból bevándorolt papa, aki nem érti: miért akarnak fiai ártani annak az országnak, amelyik mindent megadott nekik.

Fotó: Eurporess/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez