American Sniper: nem nyugszik a botrány

Nem csitulnak az indulatok a Clint Eastwood a rendezésében megszületett, és mostanság bemutatott Amerikai mesterlövész című film körül.

Nemrég Michael Moore ment neki a filmnek a Twitteren. Bejegyzése szerint „nekünk azt tanították, hogy a mesterlövészek gyávák. Nem hősök az én szememben, hisz hátulról lövik le az embert. A megszálló erők még ennél is rosszabbak.”

Legújabb felvonásként megszólalt Sarah Palin is, aki a Facebook-oldalán válaszolt a filmet ért kritikákra. „Hollywood a baloldaliaké. Fényes műanyag trófeákat cserélgetnek egymást között, miközben leköpik a szabadságharcosok, a hősök sírját. Azokét, akik az egész életvitelüket lehetővé teszik. Ugyanakkor a legtöbb amerikai tudja, hogy ezek még arra sem méltóak, hogy Chris Kyle bakancsát pucolják.” Moore később azt nyilatkozta, hogy ő nem Chris Kyle-ra utalt, nem rá gondolt, mikor megírta a véleményét.

Moore ezen szövege nem fogja megnyugtatni Palint, mert kiderült: az ő felháborodásának személyes jellege van. Chris Kyle 2011-ben Sarah Palin biztonsági csapatában dolgozott, el is kísérte őt Iowa-ba, és a politikus szerint később is barátok maradtak. Chris Kyle jó barátságba került Palin férjével is, Todd Palinnal. A mesterlövész temetésén Todd Palin elmondta, hogy alapítványt fognak létrehozni Kyle emlékére. De Sarah Palin nekiment a volt minnesotai kormányzónak Jesse Venturanak is. Ventura beperelte halála után Chris Kyle-t, azt állítván, hogy megrágalmazta őt a könyvében.

Palin végül azt nyilatkozta, hogy reméli: a film elismerést és áldást hoz az igazi amerikai mesterlövész özvegye és gyerekei számára.

Fotó: Europress/Getty

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez