András herceg esküdjön meg: nem voltam a szexrabszolgája

Ezt követeli Erzsébet királynő másodszülött fiától az egykori amerikai “szexrabszolga”, aki a kapcsolat idején csak 17 éves volt. Floridában a bíróság elé vitte az ügyet az amerikai Virginia Roberts, aki az ezredfordulón volt állítása szerint András herceg szexrabszolgája.

Mindent meg kell tenned, amit kér tőled, sőt még többet is – mondta az akkor 17 éves lánynak a milliárdos Epstein bankár, aki pedofília miatt jelenleg börtönben ül Amerikában. A Daily Mail összeállításában képriport számol be a bankár, Andy és a szexrabszolga kapcsolatáról. Virginia Roberts szerint az első szexuális kapcsolatra Londonban került sor, méghozzá Ghislaine Maxwell asszony lakásán. A most 53 éves nőt, aki egyébként a sajtómágnás Robert Maxwell lánya, azzal vádolják, hogy a felsőbb körök kerítőnője volt. A hölgy természetesen tagad, ahogy András herceg és az egész Buckingham palota is. András herceg visszaküldte azt a levelet, melyben felszólítják: valljon eskü alatt arról, hogy nem állt szexuális kapcsolatban Virginia Roberts-szel.

A szexrabszolga részletesen elmondta, hogy Andy herceg, aki most 54 éves, testőrei kíséretében érkezett az első találkozóra, amely mindjárt orgia is lett. Virginia Roberts szerint nyolc ifjú leányzó állt Andy herceg rendelkezésére. A testőrök egész idő alatt lent várakoztak a kocsinál. Virginia Roberts különösen megtetszett a vállalkozó szellemű hercegnek. Még édesanyjának, a királynőnek is bemutatta – állítja a lány. Minderről persze sem Erzsébet királynő, sem a Buckingham palota egész hivatalnoki kara hallani sem akar. András herceg jelenleg Davosban van, ahol a brit vállalkozások támogatására buzdítja a globális gazdaság elitjét.

A Daily Mail szerint a hercegnek előbb vagy utóbb, de meg kell szólalnia, mert a folyamatos tagadás nem segít. A fényképek tanúsága szerint volt valamilyen kapcsolat Virginia Roberts és a királynő másodszülött fia között. Kérdés, hogy milyen, hiszen Virginia Roberts szerint a viszony kezdetén ő még csak 17 éves volt. Ez nem lenne gond Nagy- Britanniában, ahol 16 év a korhatár. Ennél idősebb lányokkal szabadon létesíthet mindenki szexuális kapcsolatot, ha az érintett beleegyezik. Amerikában viszont a legtöbb államban 18 év ez a korhatár. Vagyis András herceg akkor is bűnt követett el, ha a lány belement a szexuális kapcsolatba. Ezért tagad kétségbeesetten a herceg. A Buckingham palota pedig azt próbálja kitalálni: milyen bizonyítékai lehetnek az ifjú amerikai hölgynek, aki azt állítja magáról, hogy András herceg szexrabszolgája volt akkor, amikor még csak épp elmúlt 17 éves.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez