Megalakult a nyugatbarát koalíció Moldovában

Körülbelül két hónappal a parlamenti választások után a Liberális-Demokrata és a Demokrata Párt megalakította a kormányzó koalíciót. Nagy kérdés, mennyire lesz stabil a „Szövetség az európai Moldováért” nevű kisebbségi vezetés.

A tavaly november 30-án megrendezett parlamenti választáson az oroszbarát szocialisták 25, a kommunisták 21, a liberális-demokraták 23, a demokraták 19, a liberálisok pedig 13 mandátumot kaptak. Majd a három utóbbi között megindultak a koalíciós tárgyalások, és végül a múlt héten 42 mandátummal megszületett a liberális-demokraták és a demokraták kisebbségi szövetsége.

Az új kormányzat működőképessége nagyban függ a kommunistáktól, nélkülük ugyanis nincs elég szavazat az új kabinet jóváhagyására. Összességében a Kommerszant mai cikkében nyilatkozó moldovai szakértők szkeptikusak az új koalíciót illetően.

Oazu Nantoi elemző arra figyelmeztetett, hogy a stabil többség támogatása nélkül a kormányzatot állandóan bizalmatlanság lengi majd körül a parlamentben, ami miatt képtelen lesz végrehajtani a komoly reformokat, a többi között a bírósági rendszert átszövő korrupció felszámolását. Viorel Cibotaru, a Politikai Kutatások Európai Intézetének igazgatója pedig attól tart, hogy a saját ambícióiknak áldozatul eső moldovai politikusok elveszíthetik az európai partnerek bizalmát.

A „Szövetség az európai Moldováért” működőképességét a kabinet jóváhagyása mutatja majd meg. Egyelőre nem lehet tudni, kit is szánnak a miniszterelnöki székbe. Nem hivatalos információk szerint az ország első elnökének, Mircea Snegurnak a lánya lehet az. Natalia Gherman, aki a választásokig Moldova külügyminisztere volt, a liberális-demokraták színeiben jutott be most a parlamentbe.

Kép: Parlamenti választások Moldovában, 2014.11.30. (Europress/AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez