Nem szűnik a palagáz elleni tiltakozás Algériában

Algéria több nagyvárosában is hetek óta tüntetnek a veszélyesnek ítélt palagáz-kitermelés ellen.

 

Algéria egyik szaharai körzetében, 1200 kilométerre, délre a fővárostól hatalmas palagázkészletek vannak. Már régóta zajlanak itt a próbafúrások. Tavaly év végén az Ahnet lelőhelyhez legközelebbi településen, In-Salahban kezdődtek a tüntetések. Itt azóta is naponta ismétlődik a tiltakozás és a demonstrációk átterjedtek a térség többi városára is, sőt már Oránban is voltak megmozdulások. Azt követően sem hagyott alább a tiltakozási hullám, hogy Abdelmalek Sellal kormányfő (képünkön) tv beszédben igyekezett lecsillapítani a kedélyeket. Azt mondta, hogy csakis próbafúrásokról van szó, még egyetlen kitermelési engedélyt sem adtak ki. A környezetvédők a föld alatti ivóvízkészleteket féltik az un. hidraulikus frakturációtól, vagyis a tervezett kitermelési technológiától. Közben azonban az algériai kormány más fórumokon már jelezte: fel kell készülni a hagyományos olaj utáni korszakra. Egyes becslések szerint 2037-re kimerülnek a jelenleg kiaknázott olaj és földgázkészletek. Algéria hetven milliárd dollárt szán a következő évtizedekben a palagáz készletek feltárására. A technológiát illetően persze hevesek a viták, tudományos körökben is vannak hívei és ellenzői a palagáznak. Kérdés, hogy az új energiaforrás elleni tiltakozás megőrzi-e az eddigi dinamikát és nem sodorja-e veszélybe Algéria jelenleg nagyon kényes belső stabilitását. A fő bizonytalansági tényező az idős államfő, Bouteflika megrendült egészségi állapota, ami hatalmi harcot generálhat az utódlásra készülő politikai klánok között. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez