Kim Dzsongun első hivatalos útja Moszkvába vezet

Ezt állítja a Yonhap dél-koreai hírügynökség, amely arról érdeklődött az orosz fővárosban, hogy Kim Dzsongun részt vesz-e a győzelem napi ünnepségeken májusban. Moszkva azt a választ adta, hogy a 20 államfő között Észak-Korea is ott lesz, de Kim Dzsongun nevét nem említette.

Észak-Koreát 1945 óta a Kim dinasztia kormányozza, melynek alapítója szovjet századosi egyenruhában érkezett szülőföldjére. Azóta viszont a Kim dinasztia foggal-körömmel védelmezi Észak-Korea szuverenitását, amely gyakorlatilag csaknem teljes elzárkózást jelent a világtól. Moszkvában legutoljára a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsongil járt, aki nem sokkal a halála előtt 2011-ben kereste fel az orosz fővárost. Fia, Kim Dzsongun, aki Svájcban nevelkedett, hivatalos látogatást még sehol sem tett. Bár ő Észak-Korea első embere, nem ő az államfő. Ez a poszt a világtól elzárkózó kommunista államban teljesen formális. A valódi döntéseket a Honvédelmi Tanács hozza, amelyben sok katona is részt vesz a kommunista párt vezetőin kívül. Ennek elnöke a mindenkori diktátor, a jelen pillanatban a 32 éves Kim Dzsongun.

Ő apja kíséretében többször járt Pekingben, ahol bemutatkozását nem kísérte különösebb siker. Kínában nagybátyját kedvelték, aki egyben az ifjú diktátor mentora is volt. Erre csúnyán ráfizetett: egész családjával együtt kivégezték mint sötét árulót. Pedig neje az alapító Kim Ir Szen lánya volt, a diktátor nagynénje. Neki állítólag megengedte a diktátor, hogy öngyilkos legyen így nem kellett a kivégző osztag elé állnia…

Peking és Phenjan kapcsolatai ettől alaposan megromlottak. Már korábban is érezni lehetett, hogy a nagy kínai szövetséges nem támogatja az ifjú diktátor militarista terveit. Kína megszavazta azokat az ENSZ szankciókat, melyek Észak Koreát amiatt sújtják, hogy nukleáris és rakéta erőit fejleszti, illetve háborúval fenyegeti Dél-Koreát, Japánt és az USA-t.

Putyin orosz elnök hívta most meg Kim Dzsongunt arra az ünnepségre, melyet a Győzelem Napja alkalmából rendeznek Moszkvában. Lavrov külügyminiszter nemrég úgy nyilatkozott az ügyben, hogy Észak-Korea első reakciói pozitívak voltak a meghívást illetően, ám konkrét döntés még nincs.

Kim Dzsongun útjait sohasem jelentik be előre- ahogy apja és nagyapja külföldi látogatásait sem, mert “ellenséges akciótól tartanak”. Ha Moszkva lesz az első hivatalos út célpontja, akkor ez világos üzenet a világnak: a Nyugattal szembeszálló Putyin az új első számú szövetséges Kínával szemben, amely együttműködésre törekszik Amerikával és Európával. Májusban kiderül, hogy ott ül-e majd a díszemelvényen az ifjú diktátor, akinek nagyapja szovjet századosként kezdte karrierjét és apja a nagy Szovjetunióban született, ő pedig a világ első kommunista dinasztiájának harmadik tagjaként a helyét keresi a világban, és azt a Nyugattal szembeszálló Putyin oldalán találja meg.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez