Nem tiltják be a kései abortuszt az Egyesült Államokban

A republikánusok jelenleg többségben vannak a képviselőházban, tehát saját frakciójukból sem támogatta mindenki a kezdeményezést. A kudarc nagyon rosszkor jött a pártnak, az új Kongresszus munkába állása után ugyanis most jött el számukra a lehetőség, hogy megmutassák, egységesek tudnak lenni.

A tervezet tartalmát, a demokraták mellett, a republikánusok női képviselői ellenezték. Az elsődleges ok az volt, hogy az abortusz betiltásánál nem tett volna kivételt erőszak vagy vérfertőzés esetén sem, csak akkor, ha azt korábban az áldozat jelentette a rendőrségen. Ez gyakran a szégyen vagy a megtorlástól való félelem miatt nem történik meg. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által készített becslés szerint a megerőszakolt vagy szexuálisan bántalmazott nők mindössze 35%-a tesz feljelentést.

A javaslatot utólag azért is nehéz volt módosítani, és enyhíteni a szabályozást, mert a republikánusokon ott volt a nyomás az abortuszellenes szervezetek részéről. Ezek a szervezetek ráadásul éppen január 22-én tartották szokásos felvonulásukat Washingtonban, amellyel az abortusz ellen tiltakoznak. Ezen több százezer ember szokott részt venni, így a héten óriási figyelem összpontosult a tervezetre.

A demokraták és az abortuszhoz való jogot támogató csoportok természetesen örültek a javaslat visszavonásának. Egyes baloldali képviselők meg is ragadták az alkalmat, hogy rámutassanak, óriási a széthúzás a többségi párt soraiban. Bár a Fehér Ház korábban jelezte, hogy valószínűleg az elnök megvétózná a törvényt, a republikánusok megtették azt a szívességet, hogy Obamának ne kelljen ilyen eszközhöz folyamodnia.

Fotó:Europress/Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez