A belharcok teljesen szétforgácsolják a szíriai fegyveres ellenzéket

Miközben múlt héten a szíriai kormány és ellenzéke megbeszéléseket folytatott Moszkvában, addig továbbra is folytak a harcok az arab országban. A legvéresebb összecsapások azonban az ellenzéki oldalon voltak, ahol a különböző terrorista és szélsőséges szervezetek lassan felülkerekednek a mérsékeltnek tartott erőkön, melyeknek így két választási lehetőségük van: vagy csatlakoznak hozzájuk, vagy megsemmisülnek.

Az észak-nyugati Idlíb-tartományban nem akarnak véget érni a harcok, de elsősorban nem a kormányerők és a fegyveres ellenzék, hanem a terroristák és a magukat mérsékeltnek nevező fegyveres csoportok között. Az al-Kaidához tartozó al-Nuszra Front még tavaly októberben indított egy hadműveletet, amelynek Mohammed al-Goláni,  a terrroszervezet “emírje” szerint az a célja, hogy “saját emirátust alapítsanak”.  A terrorista szervezet egymás után győzte le a Szabad Szíriai Hadsereghez (FSA) tartozó különböző brigádokat: a Szíriai Forradalmi Frontot, az Északi Lovagok Brigádját és  a „Szabad Brigádok Hajnalát”.  November elején pedig megkezdte az észak-szíriai Aleppóban található FSA-állások ostromát.

Január 29-én az al-Nuszra Front területeket foglalt el a Hazzm Mozgalomtól Aleppó nyugati részén. Annak  legnagyobb táborát, az Aleppótól 25 kilométerre fekvő Szulejmán Sejk katonai bázist szintén megszerezte. A foglyoknak két alternatívát kínált fel: „átálltok, vagy meghaltok”. A terroristák nem kevés nyugati hadianyagra tettek szert, mivel hivatalosan a Hazzm „mérsékelt ellenzékinek” számított, és az Öböl-menti államoktól, Törökországtól, Franciaországtól és az Egyesült Államoktól is kapott fegyvereket, amiket most már mind az al-Nuszra Front tagjai használnak. Washingtontól tavaly például tankelhárító (TOW) rakéta érkezett.

Azonban ezzel nem ért véget a történet. A vereség arra késztette a Hazzm Mozgalmat, hogy csatlakozzon a „Levantei Front” nevű, iszlamista szervezeteket tömörítő szövetségbe, amely tavaly decemberben jött létre. A Levantei Front önmagát „mérsékelt iszlamista” csoportnak tartja, amely az „istentelen rezsim és a dzsihadisták ellen harcol”. „Felszólítjuk a többi ellenzéki frakcióban harcoló testvéreinket, hogy kövessék a Hazzm példáját, és fogadják el a saríát” – adtak ki egy közleményt a Twitteren. Ugyanakkor nem egy szélsőséges csoport található a soraikban. Például az Ahrar al-Sham (Levantei Szabad Emberek Iszlám Mozgalma) nevű szalafita csoport is tagja a szervezetnek, amelyet Törökország támogat. A szervezetnek leginkább a betiltott Muszlim Testvériséggel vannak jó kapcsolatai, és annak több egykori egyiptomi és szaúdi állampolgárságú tagja is feltűnt a soraiban, miközben az Ahrar al-Sham 2014 elején még az al-Nuszra Front szövetségesének számított.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez