Ferenc pápa elfogadta a Kongresszus meghívását

John Boehner házelnök bejelentette, hogy Ferenc pápa szeptemberben Washingtonba látogat, és beszédet mond az Egyesült Államok Kongresszusa előtt. Az egyházfő január végén kapta a meghívást, de csak most fogadta el hivatalosan.

A pápa szeptember 24-én érkezik majd a fővárosba, és a törvényhozás mind a két házához szól majd a Capitolium épületében. John Boehner már korábban is invitálta, de eddig nem fért bele a programjába az amerikai látogatás. Ferencet 2013-ban választották pápává, de azóta még nem járt az Egyesült Államokban. A katolikus egyház vezetői közül korábban még senki nem tartott beszédet a Kongresszus előtt.

Boehner bejelentésében mély tiszteletét fejezte ki a pápa iránt: „A mai forrongó világban a Szentatya tanítása az emberi méltóság tiszteletben tartásáról és a könyörületességről sokakra nagy hatással van, vallásra és kultúrára való tekintet nélkül.” A házelnök szerint ez a példamutató magatartás segít ráébredni az embereknek arra, hogy milyen alapvető kötelezettségeik vannak az életben.

Nancy Pelosi, a kisebbségben lévő alsóházi demokraták vezetője is üdvözölte a pápa pozitív válaszát a meghívásra. Ő Ferenc újító szerepét hangsúlyozta, és szintén rámutatott, hogy az általa képviselt üzenet vallástól függetlenül rengeteg embert inspirál a világon. Ehhez kapcsolódik, hogy az amerikai törvényhozók kevesebb mint harmada katolikus vallású (Boehner és Pelosi közéjük tartozik).

Ferenc pápa eddig 10 országban járt hivatalos látogatáson, és szeptemberig még több helyen is tiszteletét teszi. Egyesült államokbeli útja során Washington mellett New Yorkot és Philadelphiát fogja majd felkeresni.

(Fotó: Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez