Az évszázad blokádját túlélte, de a szégyenbe belehalt

Rauza Galimova 7 éves volt 1941-ben, amikor Hitler megkezdte Leningrád 872 napig tartó ostromát, amelyben százezrek haltak éhen. Az idén 81 éves nő egy fogdában hunyt el, miután lopással vádolták meg. Hatalmas botrányt kavart az ügy Oroszországban.

A szomorú eset alig egy héttel azután történt, hogy Szentpétervár megünnepelte a leningrádi blokád megszűnésének 71. évfordulóját. A nyugdíjas asszony a Magnit üzletlánc egyik boltjában vásárolt, de kilépve az ajtón a biztonsági őr feltartóztatta. A vád: 3 darab vaj eltulajdonítása, körülbelül 1200 forint értékben.

Az egykori blokád-túlélő nagyon zavarba jött, és nemcsak elnézést kért, de még azt is felajánlotta, hogy utólag kifizeti a hátralékot. Az üzlet vezetősége azonban hajthatatlan volt, és kihívta a rendőröket, akik őrizetbe vették. A nyomozás végül megállapította, hogy nem történt lopás, a három vajat nem az egyébként is elég jó nyugdíjat kapó néninél, hanem a hátrahagyott kosárban találták meg. Ez azonban már későn jött. A fogdában ugyanis Rauza Galimova rosszul lett, és szívelégtelenségben meghalt.

Az internet népe tombol. Van, aki kegyeletsértésről beszél, van, aki a hivatali merevséget okolja. Mások pedig a Magnit bojkottálására buzdítanak az üzletlánc igazgatója, Szergej Galickij Twitter-üzenete ellenére: „Nálunk szabály, hogy ha valaki valamit ellop, kihívjuk a rendőrséget… Persze egy ilyen idős asszony esetében nem kellett volna a rendőrséghez fordulnunk.”

Leningrád blokádja 1941. szeptember 8-tól 1944. január 27-ig tartott. A különböző becslések 630.000 és 1,5 millió közé teszik a 900 napos ostrom áldozatainak számát. Abban mindenki egyetért, hogy a legnagyobb pusztítást nem a fegyverek, hanem az éhség mérte a városra. Azóta nagy tisztelet övezi a blokád egyre kevesebb túlélőjét Oroszország-szerte.

Kép: II. Világháborús veteránok emlékeznek Szentpéterváron (Europress/AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez