Rózsaszín koporsó Bálint-napra

Míg Délkelet-Ázsia muszlim többségű területein van némi ellenérzés a -kétségtelenül Nyugatról érkezett – Bálint napi bulikkal kapcsolatban, a thai buddhisták nem érzik feloldhatatlannak az ellentétet saját hagyományaik és a modern amerikai kultúrmocsok között. A rózsaszínbe öltöztetett cukiság amúgy sem áll távol a thai néplélektől, így – akárcsak Japánban, vagy Koreában – a Bálint nap Thaiföldön is össznépi ünneppé vált az elmúlt években

Aki tud, házasodik, bulizik szerelmével, cuki ajándékokat küldözget, az országot elönti a rózsaszín. Pattayán Guinness rekordot döntöttek egyhuzamban táncolásban – a párok természetesen rószaszínbe voltak öltözve, és virágokkal voltak díszítve. Bangkokban pedig egy pár ötven év együttélés után most döntött úgy, hogy mégis csak összeházasodik. A bácsi 75, a néni 72 éves -és persze ezzel címlapra kerültek a helyi lapokban.

De ez mind semmi ahhoz képest, ami Bang Kruayban történt. A kisvárosban ugyanis 10 pár is úgy döntött, a szerelem napját legjobb egy koporsóban tölteni. Természetesen együtt, kéz a kézben, és – na milyen szinben? – hát rózsaszínben. Ezzel fejezve ki, hogy eltemetik régi életüket, és újjászületnek a szerelemben.A thai buddhista klérus rugalmasságát mi sem mutatja jobban, mint, hogy az öltettel nem küldték azonnal a fenébe a párokat, hanem megkapták az egyházi áldást is, a szó legszorosabb értelmében, A Wat Ta Kien templom apátja személyesen adta össze a “holtakat”. Bár megjelgyezte, hogy nem biztos abban, hogy ez-e a megfelelő módszer arra, hogy a rossz előjeleket elűzzék, és meghozzák a szerencsét, sem a Bálint nap alapvetően keresztény hagyományaiban, sem a koporsóban nem látott semmi alapvetően elvetendőt. Sőt, Phra Kru Samu Sa-ngob Kittkayo apát szerint ez a dolog is csak a buddhizmus egyik alaptételére emlékezteti a házasulandókat, hogy minden evilági dolog, így a földi lét is véget ér egyszer.

Kép: Facebook

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez