Állampolgárok háborúja a szmog ellen Kínában

Miért nem lehet levegőt venni annak a hatalmas hőerőműnek a környezetében, ahol lakom? – kérdezte egy öntudatos állampolgár a környezetvédelmi minisztériumot Pekingben. Nem siettek a válasszal. Az ok a korrupció.

Először nem is válaszoltak Sun Hongbin, az egyszerű állampolgár kérésére, holott az új környezetvédelmi törvény, mely január elseje óta érvényben van Kínában, erre kötelezi a hatóságokat. Amikor a szmogban fuldokló állampolgár sürgetni kezdte a választ, akkor megkérdezték tőle: fizeti-e a dokumentáció összeállításának költségeit? Csakhogy a törvény értelmében a minisztériumnak kötelessége ezt ingyen megcsinálni és az érdeklődő állampolgár rendelkezésére bocsátani. Minthogy ez nem történt meg, a szmogban fuldokló polgártárs a The Paper nevű internetes holnaphoz fordult. Itt állampolgári kezdeményezések alapján foglalkoznak a környezetvédelemmel.
Csodák csodájára az állampolgár két napon belül megkapta a kért dokumentumokat miután levele megjelent a világhálón. A The Paper ezenkívül ugyanis mással is foglalkozik: azt vizsgálja, hogy a környezetvédelmi hatóságok milyen megállapodásokat kötöttek a környezetet leginkább szennyező cégekkel. És persze azt a kínos kérdést is felteszi: vajon a hatóságokat képviselő felelős elvtársak mennyit kaptak azért, hogy behunyják a fél szemüket? Kínában ugyanis köztudott, hogy a környezetet szennyező cégek szisztematikusan megvesztegetik az ellenőröket. Ez sokkal olcsóbb mint méregdrága környezetet kímélő eljárásokat alkalmazni. A The Paper ezeket az ügyeket vizsgálja – a szmogban fuldokló kínai polgárok legnagyobb örömére. Ettől persze még nem lesz tisztább a levegő, de a döntést hozó elvtársak a környezetvédelmi minisztériumban jobban érzik: olykor az egyszerű állampolgárra is gondolni kell az 1,4 milliárd lakosú Kínában is.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez