Egy szaúd-arábiai herceg a világ legbefolyásosabb arabja

A Gulf Business című lap idei százas listája néhány meglepetést is tartalmaz.

A tekintélyes üzleti orgánum népes szakértői csapat mozgósításával állítja össze minden évben a rangsort. Alapvetően négy szempont alapján: vagyon, vezetői tulajdonságok, perspektívák, személyes kisugárzás és ismertség. A lap hangsúlyozza, hogy nem vettek figyelembe olyan személyeket, akik kizárólag politikai karriert futnak be, illetve születési jog alapján uralkodók. Persze azért van kivétel, amikor egy jelenlegi politikai poszt a felsorolt tulajdonságok összességének az eredménye. A lista élén megőrizte vezető helyét Alwaleed Bin Talal Alsaud szaúdi herceg, aki Saudi’s Kingdom Holding Company alapítója és elnöke. Vagyonát csak becsülni lehet, 21 és 28 milliárd dollár között lehet. A második az Egyesült Arab Emírségek egyik hatalmas közlekedési ipari konzorciumát vezeti, Ahmed Bin Saaed Al Maktoum, a harmadik Ali Bin Ibrahim Al Naimi, Szaúd-Arábia jelenlegi olajügyi minisztere. Ő az egyik kivétel, hiszen jelenleg fontos politikai posztja is van, de e nélkül is hallatlan befolyásos lenne. Idén 17 nő került fel a százas listára, köztük az emírségek haderejének pilóta nője Marian Al Mansouri. Két további érdekesség: szerepel a listán, méghozzá negyedikként a világszerte mexikóiként nyilvántartott milliárdos üzletember, Carlos Slim. Ő úgy került a legbefolyásosabb arabok közé, hogy libanoni származású. Akárcsak Carlos Ghosn, a Renault-Nissan vezérigazgatója, aki a 10. helyre került. A legbefolyásosabbak között 28 szaúdi, 25 emírségekbeli és 15 katari személyiség van. A legtöbb befolyásos arab a pénzügyi szektorban tevékenykedik, 23, 13-an az iparban, 11-en az ingatlan ágazatban töltenek be vezető pozíciót. Negyvenen elnökként állnak az általuk irányított cég vagy intézmény élén és 23-an vezérigazgatóként ténykednek. (Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez