Afrika a kémkedés El Doradoja

Ez derült ki azokból a titkos dokumentumokból, melyeket az Al Dzsazira televízió szerzett meg, és azután megosztott a Guardian című brit lappal. A nyugati nagyhatalmak versenyt futnak Kínával Afrika ásványkincseiért. Izrael elsősorban a gyémánt iránt érdeklődik…

78 kémet leleplezett le az Al Dzsazira televízió Dél Afrikában. Ők az USA-nak, Nagy Britanniának, Indiának és Szenegálnak dolgoztak. Rajtuk kívül igen aktív a francia, a kínai és az izraeli titkosszolgálat is a fekete kontinensen. Izrael elsősorban a gyémánt bányászat iránt érdeklődik Dél Afrikában és Kongóban. De a Moszadnak természetesen vannak politikai céljai is: az iszlamista irányzatok meggyengítése és elszigetelése. Ezért akarja az izraeli titkosszolgálat elszigetelni a világtól Szudánt, melyet az iszlamista terrorizmus együk legfontosabb hátországának tart. De Avigdor Liberman külügyminiszter nyíltan ajánlgatja az afrikai államokban, hogy ők majd kiképzik a terror elhárító szolgálatot hiszen ebben megvannak a maguk tapasztalatai.

Igen intenzív a hírszerző szolgálatok vetélkedése a nukleáris piacon. Dél Afrika egy atomerőművébe olyan profi módszerekkel törtek be és olyan technikai szakértelmet mutattak, melyre csakis külföldi titkosszolgálatok képesek. Azóta sem sikerült megtudni, hogy kik voltak a tettesek. Az viszont tény, hogy Dél Afrika nukleáris piacán az USA és a kínaiak fej-fej mellett haladnak, és a betörés után a kínai cég megelőzte az amerikai fejlesztést…

Mindeközben a kémelhárítás gyerekcipőben jár Afrikában. A titkosszolgálatok nagyon gyakran kétfele dolgoznak, majdnem minden magasrangú tisztnek vannak külföldi megbízói is. Dél Afrika titkosszolgálata, az INA nevetség tárgya az egész szakmában. Annyira megosztott és annyira politikailag motivált, hogy szinte cselekvés képtelen! Példa erre az a merénylet, melyet Dlamini-Zuma asszony ellen készítettek elő 2012-ben. A dél afrikai titkosszolgálat mindent tudott az előkészületekről, de mégsem értesítette az etióp kollégákat arról, hogy merénylet készül az Afrikai Egységszervezet új vezetője ellen, aki ráadásul Dél Afrika elnökének elvált neje! Végül mégiscsak elment az értesítés, akkor viszont a testőrök nem voltak a helyükön: hamburgerért indultak a merénylet időpontjában! Valóságos csoda, hogy a dél afrikai politkus asszony életben maradt.

Minthogy kémelhárítás nincs így Afrika a kémek igazi El Doradoja! Legfeljebb a vetélytársaktól kell tartani, a helyi erőktől aligha. Sőt a helyi titkosszolgálatok bérmunkát vállalnak. Dél Afrika titkosszolgálata például nagy erőkkel figyeli Iránt! Miért? Ott semmilyen különösebb dél afrikai érdek sincs, iráni kisebbség nem él az országban jelentős számban. Washington viszont úgy gondolja: Dél Afrika hírszerzői könnyebben boldogulnak ezen a téren mint a CIA hiszen az USA-nak diplomáciai kapcsolata sincs Iránnal. Így Dél Afrika hírszerzői bérmunkában kémkednek Amerikának Iránban miközben Afrikában vígan munkálkodik a CIA és a többi hírszerző szolgálat, melyeket senki se nyugtalanít igazán a fekete kontinensen.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez