Az autokrácia, a paternializmus a társadalomból ered – állapítja meg Putyin-varázs című könyvében (2014, Európa Könyvkiadó) Anna Arutunyan, orosz-amerikai újságíró. A címmel ellentétben nem az orosz elnök személyes karizmáját tárja fel, hanem tőle eltávolodva „a népet, amelyen uralkodik, és azt a mindennapi kavarodást, amelyben ez a nép él a zord természeti viszonyok közepette.”
A hosszú fejezetekben a különböző társadalmi rétegeket vizsgálja meg: a legalsó szinten álló egyszerű embereket, a titkosszolgálatok és különböző rendvédelmi szervek hivatalnokait, az oligarchákat, illetve kegyenceket. Ezek a csoportok hogyan táplálják a személyi kultuszt, az orosz elnökbe vetett hitet? Ehhez a témához úgy illeszkedik Valerij Panyuskin Luxus orosz módra című könyve (2014, Európa Könyvkiadó), hogy a Moszkva melletti Vrubljovka elképzelhetetlenül gazdag lakóit és világukat mutatja be.
Az Alexandra Pódiumon tartott könyvbemutató egyik központi kérdése az volt: miért egyetlen személytől, és nem az intézményrendszerektől függ az orosz hatalom? Erre Arutunyan az intézmények működésképtelenségével válaszolt, amelyek egyszerűen képtelenek megoldani az egyén problémáit. Emiatt a cél érdekében más eszközökhöz, ismerősökhöz, kenőpénzhez, folyamodnak az emberek. Panyuskin szerint viszont a korrupció nagyon is jól működő intézmény, amely ráadásul jóval hatékonyabb eszköze a lojalitásnak.
Panyuskin, aki egyébként az ellenzéki Dozsgy televízió újságírója, egy olyan számítógépes játékhoz hasonlította Putyin és a nép viszonyát, amelynek a halhatatlanság a célja, és amelyben a pénz a vallás, az orosz elnök pedig annak földi helytartója. Mivel Oroszország hatalmas kiterjedése, és gazdasága miatt igen nehéz, vagy inkább lehetetlen a rendet fenntartani, az erő a személyiségben van. Ezt pedig, jelen esetben Vlagyimir Putyint hajlamosak az emberek istenként tisztelni, és a kört szépen lezárva, ebből a tiszteletből táplálkozik maga a hatalom.
Ha az orosz elnök egyfajta főpap, akkor hogy lehet őt sokszor médiasztárként (Putyin vadászik, félmeztelenül ül a lovon, stb.) szerepeltetni? – tette fel a kérdést Vígh Zoltán. Arutunyan szerint ez bizonyítja, hogy valójában mennyire ellentmondásos maga a személyiség és annak megítélése. Mivel tulajdonképpen gúnyolódni is lehet az orosz elnökön, ő inkább nem is főpap, hanem csak olyan, mint egy másod, vagy harmadrangú görög istenség. Panyiskun szerint pedig egy ilyen kisistenes videojátékot csak addig játszanak, amíg érdekes. Mivel az adott főszereplő törvényszerűen unalmas lesz egy idő után, a rendszer magában hordozza a ciklikusságot, a leválthatóságot.
Meddig lesz érdekes Vlagyimir Putyin? Bár természetesen erre a kérdésre egyik szerző sem tudott válaszolni, egy-két, a véget jelző tényezőre azért rámutattak. Arutunyan szerint most a háború ugyan újabb alapot adott a pénzgyűjtésre, de a kelet-ukrajnai területekért folyó harc eszméje valójában kívülről fakad. Márpedig ha a nép jobban hisz az ideológiában, mint a főpap, akkor abba bele lehet bukni. Panyuskin pedig arra figyelmeztetett, hogy Putyin megítélése valójában nem is neki fontos igazán, hanem azoknak, akik hatalmas vagyona tőle függ. Nekik nagyon nem mindegy, milyen információk derülnek ki róla. Figyeljük meg például, mennyire nincs szó Putyin egészségi állapotáról. Hiszen, ha ő betegeskedni kezd, akkor közel a vég és az új ciklus kezdete.
Kép: Europress/AFP