Kalózakciókra készül az al-Kaida a Földközi tengeren?

60 fős különleges alakulatot hozott létre az al-Kaida észak afrikai szárnya, az AQIM. A cél: a Földközi tengeri hajók megtámadása. Az Iszlám Állam megerősödésével Európa is az AQIM célkeresztjébe került – ezt állítják azok a hírszerzői jelentések, melyek a Guardian kezébe kerültek.

Elsősorban kamikaze akciókra készülhetnek az AQIM vízi egységei, melyek Líbia kikötőiből indulhatnak útjukra – írja az orosz titkosszolgálat, az FSZB jelentése. A dzsihádharcosok feladata az, hogy hadihajókat támadjanak meg úgy, hogy a hajó fenekére aknát erősítenek, vagy pedig úszó bombával rongálják meg a csatahajót. Ilyen akcióra már sor került Jemenben, ahol a Cole nevű amerikai hadihajó volt a célpont 2000-ben. Annak a robbanásnak 17 halottja és sok sebesültje volt. Az al-Kaida büszkén vállalta a felelősséget – később. Megtámadhatnak-e turistákat szállító hajókat is a Földközi tengeren azért, hogy túszokat ejtsenek? Ezt senki sem tudja, de mindenütt megerősítették a turistahajók védelmét a Földközi tengeren.

Közben mind több európai fiatal csatlakozik az Iszlám Államhoz. Az Egyesült Arab Emirátusok egyik hírszerzési jelentése szerint több mint hatezer az európai dzsihádharcosok száma a Kalifátusban, ahol az önjelölt kalifa, al-Bagdadi tavaly júniusban kiáltotta ki az Iszlám Államot. A 35 ezres seregben az európaiak alkotják a négyes számú dandárt. De távolról sem ők a legfontosabbak, hanem az egyes számú dandár, mely Szaddám Huszein egykori elitkatonáiból áll. Ők alkotják az elitet a Kalifátus hadseregén belül, a parancsnokok zöme közülük kerül ki. Többségük jólképzett katona, aki Szaddám Huszein bukása után munkanélküli lett, és most lehetőséget lát arra, hogy újra szerepet játsszon Irak történelmében.

A második dandár a rettegett kaukázusi alakulat. A harcosok döntő többsége itt Oroszország déli részéről érkezett: csecsen vagy dagesztáni. Ők nem olyan jólképzett katonák mint az irakiak, de brutalitásuk félelmetes, ezért mindenki retteg tőlük már csak azért is, mert beszélni sem lehet velük, hiszen nem tudnak arabul. A harmadik dandár az észak-afrikai alakulat. Ők Marokkóból, Tunéziából és Líbiából jöttek elsősorban, de minden észak-afrikai állam dzsihádharcosai megtalálhatók közöttük.

Miből élnek? Napi másfél millió dollár a Kalifátus bevétele – a hírszerzői jelentés szerint. Ez részben az olajból van, részben pedig a fosztogatásokból, a műkincsek külföldi eladásából. Van még egy forrás, melyet a jelentés csak óvatosan említ, ez pedig egyes arab államok, illetve gazdag családok pénzügyi támogatása az Iszlám Államnak. Konkrétan Katarra utalnak, de bizonyíték nincs. Sok gazdag családról Szaúd-Arábiában és az Emirátusokban az a hír járja, hogy pénzt utalnak át a Kalifátus számláira, de ennek egyelőre konkrét bizonyítéka nincs. Az viszont tény, hogy a Kalifátus elleni nagykoalíció támadásai ellenére az Iszlám Állam nem omlott össze, sőt egyre nagyobb veszélyt jelent immár Európára is – derül ki azokból a hírszerzői jelentésekből, melyeket a Guardian című lap ismertet.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez