Hasta pronto Pepe Mujica: A világ legszegényebb államfőjének öt éve

Vasárnap lejártz a világ legszegényebb és Uruguay talán egyik legnépszerűbb elnöke, José Pepe Mujica uruguayi államfő 5 éves mandátuma, posztjára pedig a tavalyi választásokon sikerrel szereplő Tabaré Vázquez került.

Az egykori tupamaro gerilla kétség kívül a nemzetközi sajtó és közvélemény egyik kedvencévé avanzsált az évek során, az elnököt megillető luxusnak fittyet hányó, szerény körülmények között élő Mujica pedig valahol újraélesztette a “jó politikus” Latin-Amerikában, sőt talán világszerte a kihalás szélére sodródott figuráját. Vizsgáljuk meg azonban, hogy a sajtó által felkapott slágertémákon túl, milyen egyenleget lehet vonni a Frente Popular elmúlt ötéves működéséből.

Köztudott tény, hogy Mujica kormánya keresztülvitt a törvényhozáson egy sor reformot, köztük az abortusz legalizálását és a nagy visszhangot kapott új uruguayi drogpolitikát. A marihuána termesztésének és fogyasztásának jogi szabályozásával a kabinet megpróbálja kifogni a szelet a nemzetközi kábítószer-kereskedelem vitorlájából. E két intézkedésről, főleg a marihuána fogyasztásának szabályozásáról rengeteg fórumon kimerítő terjedelemben cikkezett a sajtó. Jelen keretek között talán elég annyit megjegyezni, hogy bár a kender állami keretek között történő termesztése még hónapokkal a kormány által szabott határidő után sem megoldott, a média és az uruguayi ellenzék által némileg felfújt legalizálás valójában nem jelent 180 fokos fordulatot az ország drogpolitikájában, hatásait pedig inkább hosszú távon lehet majd értékelni.

A mélyen katolikus Latin-Amerikában hagyományosan tabu témának tekintett abortusz legalizálása némi ellenzéki zsörtölődéstől eltekintve szinte zökkenőmentesen ment végbe. A 2012-ben elfogadott új jogszabály értelmében minden nagykorú uruguayi nő terhessége 12. hete előtt alanyi jogon dönthet terhessége megszakításáról, amely kitétellel az uruguayi törvénykezés a Puerto Rico-i és kubai abortusztörvényekkel a régió legengedékenyebb szabályrendszerét állította fel. Az Iván Posada képviselő nevével fémjelzett depönalizációs törvény visszavonására 2012 novemberében az ellenzéki Partido Nacional aláírásgyűjtést kezdeményezett, azonban megfelelő támogatás híján a projektből nem lett semmi. Az uruguayi nők továbbra is maguk dönthetnek ebben az igencsak fontos kérdésben, az ellenzék pedig azóta is az aláírásgyűjtés eredményeit emésztgeti.

Természetesen Mujica kormányát jócskán érték kritikák is. Minden bizonnyal az uruguayi belbiztonság szempontjából elhanyagolható faktor néhány volt guantánamói fogoly befogadása, amely lépést az ellenzék kategorikusan elutasított, a baloldali sajtó ünnepelt, végeredményben azonban a gesztus főként azok számára fontos akiket érint, az Uruguayban új lehetőséget kapott egykori foglyoknak.

A Búsqueda uruguayi hetilapnak adott nyilatkozatában Mujica szokásos szókimondó stílusában értékelte kormánya tevékenységét:

“Marad utánunk dolog bőven, remélem, hogy a következő kormány csak jobb lesz. Azért néhány dolgot sikerült keresztülvinnünk, elértük, hogy Uruguay példaként álljon a nemzetek előtt”

Mindezek ellenére, ahogy az egy működő demokráciában lenni szokott, nem mindenki elégedett a Frente Amplió öt éves kormányzásával. Sajnálatos módon éppen az oktatásügy reformja az egyik olyan terület, ahol nem sikerült átütő eredményeket felmutatni. Uruguayban továbbra is rendkívül magas az iskolát idő előtt elhagyó diákok száma, és a régiós áltagban nagyon alacsony az érettségivel rendelkező fiatalok aránya. Az ellenzéki kritikák szerint az is aggasztó adat, hogy Uruguayban mutatkoznak a legnagyobb különbségek a tehetős és az alsóbb társadalmi osztályokból származó diákok iskolai teljesítménye között, ami semmiképpen sem járul hozzá ahhoz, hogy a közoktatás a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének egyik hathatós eszközeként működjön. A pedagógus szakszervezetek arra hívják fel a figyelmet oktatási tárca által 2010-ben beígért 39 állami középiskolából 2015-re csak alig 9-et adott át a tárca és BBC Mundo elemzése szerint a felsőoktatásban tervezett reformok – főként a Frente Amplión belüli véleménykülönbségek miatt – ez idáig várakozó vágányon vesztegelnek.

Mujica kritikusai második helyen az államháztartás hiányát róják fel az elnöknek, aki bár 2010-ben a szigorú fiskális politika szükségessége mellett érvelt, távozásakor a GDP 3,5%-ra rugó költségvetési hiányt hagy hátra, amelyre a 2002-es gazdasági válság óta nem volt példa. A kormány álláspontja szerint a hiány várható volt, hiszen az állam számos halaszthatatlan befektetést volt kénytelen eszközölni. Az elemzők egyetértenek abban, hogy az uruguayi pénzügyi rendszer tartalékai és kedvező nemzetközi megítélése miatt a jelenlegi költségvetési hiány önmagában még nem ad okot aggodalomra. Másfelől viszont ahhoz sem férhet kétség, hogy a jelenlegi tendencia hosszútávon nem lesz fenntartható, így Tabaré Vázquez kormánya komoly kihívások elé néz a költségvetési törvény vitájakor.

A most leköszönő kormány egyébként kifejezetten jó mutatókkal dicsekedhet, hiszen a gazdasági növekedés évi 5,4% körül alakult, 6.5%-os munkanélküliség mellett, míg a szegénységi ráta alatt élők száma 11,5%-ra szorult vissza, bár tény, hogy az infláció 8,26%-on áll szemben a prognosztizált adatokkal.

Végül a Mujica kormány a tervezett infrastruktúra-fejlesztések terén sem brillírozott, amit Mujica a fent említett interjújában “kitűnő kudarcként” emlegetett. Az ország út- és vasút hálózatának fejlesztése valóban nem várathat sokat magára, hiszen a rossz állapotban lévő utak és a foghíjas vasútvonalak elriasztják a térségben érdekelt külföldi befektetőket. A helyzet orvoslására pedig még a legkonzervatívabb becslések szerint is legalább 3 milliárd dollárra lenne szükség.

A színtiszta matematikai adatok azt mutatják, hogy a fent említett gondok ellenére  Mujica öt éves mandátuma után, öt jelentős eredményt hagyott az uruguayi társadalomra. Első helyen az egy főre eső éves nemzeti össztermék az eddig sohasem látott évi 15 000 dollár körül alakul, ami önmagában nem jelent sokat, azonban ha figyelembe vesszük, hogy  a nyugdíjak és a fizetések, következésképpen a lakosság vásárlóereje is jelentősen növekedett,( ez a második eredmény) amit a szegények számának majdnem 50%-os csökkenése kísért, máris egészen biztató indikátorokról beszélünk. Harmadik pontként a korábbi évek viszonylatában alacsony munkanélküliséget említik az elemzők, amely ráták lefaragását, csak az oktatási rendszer hiányosságainak felszámolását követően, a rendszerből adódó strukturális munkanélküliség csökkentésével nyílik majd lehetőség. A negyedikként az elemzők a szociális kiadások jelentős növekedését emelik ki, köztük pedig a társadalom legszegényebb rétegeit érintő sikeres lakásépítési programokat, végül pedig Uruguay megfontolt középutas külpolitikáját méltatják a szakértők, amely nagyban hozzájárult a régió stabilitásához, még akkor is ha Mujica olykor kvázi “banyának” titulálta Cristina Fernández argentin államfőt, és a mexikói demokratikus intézményrendszer erózióját is a diplomácia kimért hangvételét nem tűrő módon kommentálta.

A gazdasági mutatókon túl az uruguayi szociáldemokrata modell erőssége – amint nagyjából a a többi latin-amerikai baloldali kormányzat példájára is igaz – egyfajta gondolkodásmódbeli, ha tetszik a régió országainak politikai kultúrájának megreformálásában rejlik. E változásokra egyébként nagy szükség mutatkozik egy olyan térségben, ahol a szociális különbségek európai ésszel szinte felfoghatatlan mértéket öltenek, és ahol a politikai vagy éppen gazdasági elit az európai és nyugati politikai modellekből az elmúlt pár száz év alatt pusztán azokat az elemeket vette át, amelyek a mindenkori érdekeiknek kedveztek. Amit pedig nem szabad szem elől téveszteni az az a tény, hogy akár Uruguayban, Bolíviában, Venezuelában vagy éppen Ecuadorban a regnáló baloldali rendszerek keményen szabadpiaci viszonyok között voltak képesek olyan szociális politikákat foganatosítani, amiért korábban Che Guevarák, tupamarók, sendero luminoso vagy éppen tupac katari gerillák fogtak fegyvert, sikertelenül.

Azt, hogy vajon Mujica kormányzásának öt éve pozitív vagy negatív egyenleggel zár-e, talán döntse el inkább mindenki saját maga. Több mint valószínű, hogy jó latinokként a kimerítő politikai érvelésekkel tarkított beszélgetéseket kedvelő uruguayiak matéjukat szürcsölve szintén ezzel vannak elfoglalva.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez