A Sarki Örvény miatt drágul az áram

Az amerikai fogyasztók a tavalyinál drágábban kapják idén az áramot a brutális téli hidegbetörés miatt.

Az elmúlt hat év legnagyobb áremelkedését tapasztalják idén az amerikai áramfogyasztók. A lakossági árak ugyanis 3 százalékkal ugranak meg az egy évvel korábbi tarifákhoz képest. Az emelkedés oka a január eleji brutális téli időjárás. A polar vortex, vagyis a Sarki Örvény nevű óriási vihar az Egyesült Államok ötven tagállama közül huszonkettőt érintett. Egyes országrészekben mínusz 30 fok alá süllyedt a hőmérséklet és 40-60 cm hó is esett. A vihar mintegy 100 millió ember életére volt hatással. A hideget értelemszerűen nehezen bírták az emberek, így csúcsra járatták a radiátorokat, konvektorokat. Ez pedig azt eredményezte, hogy a szolgáltatók is magasabb fokozatba kapcsoltak. Az elektromos áramot termelő cégek az év első negyedévében 57 százalékkal magasabb árat fizettek a földgázért, mint 2013 azonos időszakában. Ennek a költségei most a fogyasztókra szállnak vissza.

A lakossági áram ára 2003 óta folyamatosan emelkedik az Amerikai Egyesült Államokban. A legnagyobb mértékben,10,3 százalékkal 2006-ban szálltak el a tarifák, míg a második legmagasabb emelkedés 2008-ban volt, amikor 5,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban. A korábbi áremelkedéseket a szűk ellátási lánc, a széntüzelésű és az atomerőművektől való elmozdulás mellett azok a piaci erők határozták meg, amelyek befolyással vannak a közüzemi díjakra.

A szakértők szerint a drágulásnak még nincs vége, és az elektromos áram ára várhatóan újabb 2,4 százalékkal emelkedik majd 2015-ben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez