Újranyitották a terrorkávézót

Újra megnyitották pénteken azt a Sydney belvárosában lévő kávézót, ahol három hónappal korábban egy magányos túszejtő több embert foglyul ejtett, és a támadás végül két túsz és az elkövető életét követelte.

A megnyitó ünnepségen Mike Baird, az ausztráliai Új-Dél-Wales állam kormányfője úgy nyilatkozott, a kávézó újranyitása arra emlékeztet, hogy Ausztrália nem a múltba, hanem előre tekint.

Tavaly december 15-én a nagyváros zsúfolt üzleti negyedében egy magányos túszejtő akcióban Man Harun Monisz tizenhét túszát tartotta fogva órákon keresztül a Lindt Chocolate Café kávézóban. A túszdrámának a rendőrség fegyveres ostroma vetett véget. Az incidensben két túsz és az elkövető is életét vesztette.

Az újjáépített kávézó falán két aranyozott emléktábla emlékeztet a halálos áldozatokra – a 34 éves Tori Johnsonra, aki a kávézót vezette, valamint a 38 éves Katrina Dawson ügyvédnőre, három gyermek édesanyjára.

Joel Herat, a kávézó alkalmazottja, a túszdráma egyik túlélője, pénteken újra a kassza mögött várta a vendégeket. Előtte hosszú sorban várakoztak az emberek, hogy egy forró csokoládét vagy kávét ihassanak a kávézóban.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez