Lövik a földről, támadják a levegőből a Boko Haramot

Több tucat radikális iszlamista lázadóval sikerült végezni a támadásban – közölte egy magas rangú nigeri katonatiszt a Reuters hírügynökséggel.

A légitámadást a csádi hadsereg két helikoptere hajtotta végre a nigériai és nigeri határ mentén kialakított Boko Haram harcálláspontok ellen. A helikoptereknek a támadás során több páncélozott járművet és motorbiciklit sikerült megsemmisíteniük. Egy magas rangú nigeri katonatiszt közben arról is beszámolt, hogy több tucat radikális iszlamista vesztette életét, de az áldozatok pontos számáról nem adott információkat. A katonatiszt azonban elmondta, hogy alapos felderítés után hajtották végre a gondosan kitervelt akciót. A radikális iszlamisták harcálláspontja a határ menti Dajboullam település közelében volt.

Nigeri katonai források közben azt is jelezték, hogy a legutóbbi információk szerint a nigériai hadsereg által kiszorított Boko Haram harcosok jelenleg Malam Fatori környékén vonták össze erőiket. A település körülbelül 3 km-re található Bossától, amely a legközelebbi határ menti nagyváros a térségben.

A csádi és nigeri hadsereg március 2-án indított közös offenzívát a Boko Haram ellen Északkelet-Nigériában, miután a terroristák több merényletet is végrehajtották a két ország területén. A kameruni hadsereg pár nappal később csatlakozott a katonai akciókhoz, míg a nigériaiak önállóan próbálják felvenni a harcot a Boko Haram ellen.

A lassan egy hónapja tartó offenzíva eredményét nehéz megítélni. A katonáknak több települést is sikerült visszafoglalniuk a terroristáktól, akik azért küzdenek hat éve, hogy létrehozzák saját Iszlám Államukat. A katonai sikerek ellenére azonban a Boko Haram még mindig képes arra, hogy rajtaütéseket hajtson végre. A terroristák rendszerint kerülik a nyílt ütközetet és inkább elvonulnak az ellenük induló hadak elől. Válaszcsapásul viszont kisebb településeket és falvakat támadnak meg, ahol véres mészárlásokat hajtanak végre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez