Aláírásra várva – A köztársasági elnök előtt az új alkotmány

Az egyiptomi alkotmányozó tanács Adli Manszúr ideiglenes köztársasági elnök elé terjesztette kedden az új alkotmánytervezetet, amely a korábbinál világiasabb jellegű, és bővíti a Mohamed Murszi iszlamista elnököt hatalomból eltávolító hadsereg hatáskörét.

December 2-án az 50 tagú nemzetgyűlés befejezte munkáját.A tervezett új alkotmány jelentősen megerősítené a hadsereg befolyását, és több olyan szabályt is tartalmazna, melyeket még a Mubarak éra alatt alkalmaztak. Emellett kimondaná, hogy vallási alapon semmilyen politikai párt nem szerveződhet. törvényről népszavazáson dönthetnek.

Az átmeneti időszak tervezett menetrendje szerint a népszavazást várhatóan decemberben vagy januárban tartják. Ezután jöhetnek az elnök- és parlamenti választások.

Sajtótájékoztatóján Amr Mussza, az ötventagú alkotmányozó tanács elnöke felszólított “minden egyiptomi állampolgárt, hogy vegyen részt a referendumon és szavazzon igennel”. Az Arab Liga egykori főtitkára azt is hozzátette, hogy “Egyiptomnak szembe kell néznie egy veszélyes lázadással, amelynek véglegesen véget kell vetni”.

Az állam jellegét nem változtatja meg alapjaiban a most javasolt módosítás. Az al-Ahram hírügynökség úgy fogalmaz: az új alkotmánytervezet lényegében csak az “iszlamista hangvételt” enyhíti, erősíti ugyanakkor a fegyveres erők szerepét.

Természetesen ez nem tetszett az egykori Muszlim Testvériség tagoknak és Murszi-szimpatizánsoknak. Kairóban és Alexandriában tüntetésekre került sor, amit a helyi hatóságok csak könnygáz bevételével tudtak feloszlatni.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez