Szíria még okozhat meglepetéseket

Szíria a területén található legveszélyesebb vegyi fegyvereknek eddig kevesebb mint 5 százalékától szabadult csak meg – közölte szerdán egy, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) közel álló forrás.

 

Szíriából, Latakia kikötőjéből eddig két rakomány megsemmisítésre szánt vegyi anyagot vittek el, az elsőt január 7-én, a másodikat pedig január 27-én. Ez kicsit kevesebb mint 5 százaléka annak, amit a december 31-i határidőig el kellett volna szállítani. Az ENSZ által elfogadott menetrend szerint eddig az időpontig a legveszélyesebbnek ítélt 700 tonnányi vegyülettől kellett volna az ország területét “megtisztítani” – mindenekelőtt azoktól, amikből a mustárgáz és a szaringáz készül. Ugyanezen terv szerint Damaszkusznak február 5-ig további 500 tonnányi – 2-es kategóriába sorolt – vegyülettől kell megszabadulnia. “Szinte majdnem biztos, hogy ezt a határidőt nem tudják betartani” – nyilatkozta a francia hírügynökségnek a dokumentumot ismerő forrás, hozzátéve, hogy Damaszkuszt sürgetni fogják a folyamat felgyorsítására. A szíriai vegyi fegyverek felszámolásának összehangolásával megbízott OPCW január elején már felszólította a damaszkuszi kormányt arra, hogy “fokozza erőfeszítéseit” vegyifegyver-arzenáljának a nemzetközi közösség számára történő átadása érdekében, és tegye lehetővé e készletek mielőbbi megsemmisítését. Szíria akkor a kedvezőtlen időjárással és az országot három éve sújtó polgárháború miatt fennálló biztonsági problémákkal magyarázta a késlekedést. A nemzetközi közösséggel kötött megállapodás értelmében idén június végéig kellene teljes mértékben megsemmisíteni a szíriai vegyifegyver-készletet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez