Egyiptomban vádat emeltek az al-Dzsazíra újságírói ellen

Mohamed Murszi bukását követően a betiltott Muszlim Testvériség tagjain kívül a különböző pánarab hírcsatornák alkalmazottai kerültek az egyiptomi hatóságok célkeresztjébe. Ezen a héten az al-Dzsazíra újságírót helyezték vád alá, s a közöttük nem egy külföldi állampolgár van.

Az egyiptomi ügyészség szerdán vádat emelt az al-Dzsazíra arab televíziós csatorna 20 újságírója ellen. A vádak szerint a gyanúsítottak közül egyesek egy terrorszervezet tagjai, mások a szervezet támogatói, akiknek célja, hogy a hamis hírek terjesztésével feldúlják Egyiptom közbiztonságát.

Az ügyészség bejelentése szerint a vádlottak közül nyolcan vannak fogságban, míg a többi tizenkettő hollétéről nincsenek konkrét információk. Az érintettek között van egy ausztrál, két brit és egy dán állampolgár is, akiket a hatóságok azzal vádolnak, hogy egy terrorista szervezet tagjainak asszisztáltak.

Heather Allen, az al-Dzsazíra hírszerkesztőségének vezetője eközben azt nyilatkozta, mindössze öt bebörtönzött kollégájáról tud. Allen azt is megjegyezte, nem ismerik a teljes vádakat, s egyelőre azok pontosítására várnak. A Katarban székelő tv-csatorna három munkatársát a biztonsági erők december végén vették őrizetbe, arra hivatkozva, hogy sajtóközpontot csináltak egy kairói luxusszálloda két lakosztályából, amelyeket kamerákkal, számítógépekkel és műsorszóró berendezésekkel szereltek fel. Az ügyészség szerint az állomást húsz alkalmazott működtette.

A három letartóztatott között volt Peter Greste, a BBC volt tudósítója. A nemzetközileg elismert újságírót azért fogták perbe, mert állítólag terroristákkal szövetkezett, mivel a pár nappal a történtek előtt terrorszervezetté nyilvánított Muzulmán Testvériség tagjaival dolgozott együtt.

Három emberrel (Mubasher Misr, Abdullah Al Shami, Mohamed Bader) szemben azért indítottak eljárást, mert a vádirat szerint pénzt, eszközöket és információkat adtak át tizenhat egyiptominak, akik állítólag a Muzulmán Testvériséghez tartoznak.Az al-Dzsazíra határozottan elutasította vádakat és tagadta,hogy bármilyen politikai ideológia által vezérelve tudósítottak volna az észak-afrikai országban folyó belviszályokról.

A Sky News, a BBC College of Journalism és a Daily Telegraph újságírói is támogatásukról biztosították a vádlottakat, és elítélő közleményt adtak. Ezt a petíciót a világ minden tájáról több mint 50 sajtószervezet írta alá, amelyben arra szólítják fel az egyiptomi hatóságokat, hogy azonnal helyezzék szabadlábra a bebörtönzött kollégáikat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez