Fattah el-Sziszi indul az egyiptomi elnökválasztáson

Immáron biztos, hogy az egyiptomi vezérkari főnök és védelmi miniszter indulni fog az idei elnökválasztáson: Fattah el-Sziszi ugyanis lemondott ezekről a posztokról, mivel az egyiptomi törvények szerint egy katonai vezető nem lehet az ország elnöke. Sziszi azért merte megtenni ezt a lépést, mert a népszerűsége óriási az észak-afrikai lakosság körében és nagyon sokan egyfajta “csodát” várnak tőle.

” A mai napon utoljára látják rajtam ezt a katonai egyenruhát. Eddig ért az a megtiszteltetés, hogy ebben az uniformisban védhettem a hazámat a külső és a még veszélyesebb belső ellenségtől.” – kezdte a tegnap esti sajtótájékoztatót Fattah el-Sziszi tábornok. Az egyiptomi vezérkari főnök és védelmi miniszter azért mondott le a posztjáról, hogy indulni tudjon a   júniusi elnökválasztáson, mivel az egyiptomi törvények szerint tilos katonának indulni az elnökségért, addig amíg nem mond le a hadseregben betöltöltött pozíciójáról. 

Fattah el-Sziszi tábornok a tegnapi nap folyamán legelőször Fegyveres Erők Legfelső Katonai Tanácsának (angol rövidítéssel SCAF) tanácskozásán vett részt, ahol a katonai vezetés “elfogadta és tudomásul vette” a tábornok távozását a védelmi miniszteri posztról. Utóda feltehetőleg Sedki Sobhi tábornok lesz, aki arról ismert, hogy július elején ő tárgyalt folyamatosan az amerikai hadvezetéssel.

Fattah el-Sziszi tábornok egy szerda esti televíziós beszédben közölte, hogy Egyiptomra nagyon nehéz feladatok várnak, s ebben a helyzetben úgy döntött, hogy “a nép rendelkezésére áll”, de csodákra nem képes”. A legkomolyabb fenyegetésként a terrorista veszélyt emelte ki. “Az egyiptomi nép segélyekből és támogatásokból tartja fenn magát, miközben az ország stabilitását állandóan veszélyeztetik a különböző szélsőségek. Ez nem elfogadható, az egyiptomiak ennél többet érdemelnek. Célom egy félelem nélküli Egyiptom megteremtése lesz.” – jelentette ki az elnökjelölt. 

A katonai és kormányzati posztjairól való lemondás az elnökjelöltség előfeltétele. A felmérések alapján jelen pillanatban Szíszi nyerésre áll, az egyiptomiak többsége tőle, az ország erős emberétől reméli a tavaly nyár óta tartó közbiztonsági válság orvoslását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez