Munkaszüneti nap és rendkívüli állapot Kairóban: beiktatták Egyiptom új elnökét

Egyiptom volt hadsereg-főparancsnoka, Abdel Fattah el-Sziszi letette ma az államfői esküt: az ország ötödik elnökeként 2011 óta. Ez volt az első hatalomátadás-átvétel az országban: először szorította meg a leköszönő elnök az új kezét. A Közel-Keleten vasárnap munkanap, de Egyiptomban a maiból munkaszünetit csináltak. Kairó polgármestere az al Dzsazírának azt mondta: rendkívüli állapotot vezettek be az állami hivatalok környékén szombat-vasárnapra, az egész városban megerősítették a rendőri és katonai jelenlétet.

Délelőtt esküdött fel hivatalára Abdel Fattah el-Sziszi, akit Egyiptom ötödik elnökének választottak meg a minap, csaknem   97 százalékos arányban, és csaknem egy évvel Mohamed Morszi megdöntése után. A hivatalt egy magasrangú bírótól, Adly Manszurtól vette át, akit ő maga nevezett ki átmeneti elnöknek Morszi őrizetbe vétele után tavaly nyáron.

Sziszi beiktatásán, amelynek napját rögtönözve munkaszüneti nappá nyilvánították, több közel-keleti és afrikai vezető is ott volt, akárcsak a szinte kizárólag férfiakból álló korosodó egyiptomi politikai elit – írja a brit Guardian. Jókívánók kisebb tömege is megjelent az alkotmánybíróság Nílus partján álló épülete előtt – itt volt a ceremónia.

De az eseményről nagyrészt távol maradtak a nyugati kormányok, amelyek Egyiptomnak az elmúlt 11 hónapban felmutatott emberi jogi teljesítményét  bírálják. Sziszi a következő szavakkal lett elnök: “Esküszöm az Istenre, hogy megvédem a köztársasági rendszert, tiszteletben tartom az alkotmányt és a törvényt, vigyázok az emberek érdekeire, őrködöm a nemzet függetlenségén és területi egységén.”

Az esküt méltatás követte, ezt az alkotmánybíróság helyettes elnöke, Maher Szemi tartotta. Azt mondta: Sziszi megválasztása Egyiptom újraébredését jelzi három év zűrzavar után, és a hatalomra kerülése “nem katonai puccs eredménye volt, hanem az emberek forradalmáé, akik már rosszul voltak az átélt nehézségektől, és mindattól az igazságtalanságtól, amivel szembe kellett nézniük… A hadsereg felkarolta a népet, és meghallotta azoknak az embereknek a szívdobbanását, akik égtek a haragtól.”

Az állami al Ahram mai száma címlapján Egyiptom “első megválasztott patrióta elnökének” nevezte Sziszit. Ezzel nyilvánvalóan Morsziba döfött egyet a lap, aki az ország első szabadon választott elnöke volt, de bírálói szerint csak a saját szervezetének, a Muzulmán Testvériségnek az érdekében kormányzott.

Sziszi, a karrierkatona több, mint 96 százalékot kapott az elmúlt hetekben, de az elsöprő eredményre némi árnyékot vet, hogy több hiteles kihívója bojkottálta a választást, mondván: lehetetlen kampányolni ellene. Az elnökválasztáson a részvétel 47-os volt.  A Muzulmán Testvériség hívei mellett az Április 6-a Mozgalom is bojkottálta a voksolást.  Jóllehet ők voltak a Mubarak elleni felkelés mozgatói, és a forradalom örököseinek tartják magukat. Most azonban bejelentették: a rezsim ellen fognak fellépni. Mint eddig mindig tették a mindenkori rezsimmel szemben. Szerintük Sziszi önmaga ellen indult egy kiegyensúlyozatlan választáson.

Fawaz Gerges, a londoni School of Economics nemzetközi kapcsolatok professzora szerint egy erős elnököt sok egyiptomi üdvözöl, mert  belefáradtak az elmúlt négy év zűrzavarába. “Sok ember teljesen kimerült. Negyven százalék él szegénységben. Stabilitást akartak, ezért szavaztak Sziszire.”

Közben tegnap egy bíróság a Muzulmán Testvériség újabb 10 támogatóját ítélte halálra távollétükben, egyebek mellett erőszak szításáért Morszi megdöntése után. Ugyanez a bíróság július 5-re halasztotta az ítélethirdetést a Testvériség vezetőjének, Mohamed Badie-nek ügyében. Badie ellen 40 vádpontot hoztak fel, ezek egyenként is halálos ítéletet vonhatnak maguk után. Egy esetben pedig ezt már ki is mondták.

Asraf Addul Ghaffar, a szervezet másik vezetője azt mondta az al Dzsazírának: szerinte Egyiptom nem fogja elismerni Sziszi elnökségét. “Sziszi nem elnök. Morszi nem mondott le. Ő a legitim államfő.”

De persze ennek ellenére Egyiptom elnöke mától Abdel Fattah el-Sziszi. A rendkívül népszerű erős ember. Megfigyelők azonban arra figyelmeztetnek: ugyanazokat a gondokat örökölte, amelyek elődei, Mubarak és Morszi bukásához vezettek. És ezek a problémák az ő népszerűségét is gyorsan elhalványíthatják.    

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez