Magyar borászok törik át a kínai Nagy Falat?

Kína,  Budapest- A magyar borok külpiaci promóciójának továbbra is egyik kiemelt célpontja marad a távol-keleti térségben Kína és Hong Kong – közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).

 

 

November elején már negyedik alkalommal rendezték meg a Hong Kong International Wine&Spirit Fairt, mely Ázsia legnagyobb és legjelentősebb borkiállítása. Az árumustrán Magyarország a kezdetektől jelen van. Így negyedízben találkozhattak a látogatók a magyar közösségi standdal a vásáron, amelyen 11 termelő és kereskedő mutatta be kínálatát az érdeklődőknek.  
A mostani vásár a szervezők szerint a 934 egyéni kiállítóval és megközelítőleg 40.000 látogatóval 40 százalékos növekedést ért el az előző bemutatóhoz képest. Az előző évhez képest a szárazföldi Kínából érkező látogatók száma 86 százalékkal haladta meg az előző évit, ami Hong Kong kiemelt szerepét is jelzi a térség borkereskedelmében. 
A magyar közösségi stand mellett, a “Wines of Hungary” közös arculat alatt jelent meg a magyar csúcsborokat importáló Wiseville International Ltd. Így a nemzeti standon összesen 38 termelő több mint 100 féle bora volt kóstolható.
A Hong Kongba irányuló magyar borexport értéke az elmúlt két évben 220 százalékkal nőtt. A szárazföldi Kínába irányuló kivitel pedig az elmúlt három évben évente 300 százalékot emelkedett – tartalmazza a HITA tájékoztatója.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-nek elmondta: tavaly az ázsiai térségbe mintegy 11.600 hektoliter bort  exportált Magyarország. Ennek a mennyiségnek mintegy a fele a Kínai Népköztársaságba illetve Hong Kongba került. Magyarország borexportja 2010-ben 813 ezer hektoliter volt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez