Magyar üzleti lehetőségek Közép-Ázsiában

Azerbajdzsán, Baku – A Schmitt Pál köztársasági elnököt vasárnap kezdődött közép-ázsiai körútjára (Azerbajdzsánba, Türkmenisztánba és Üzbegisztánba) kísérő üzletemberek sikeresnek tartják a látogatást, beszámolójuk szerint az érintett országokban nagyon nyitottan fogadták őket

 

 

Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott, az elnöki látogatás mérföldkő a Magyarország és a térség közötti gazdasági kapcsolatok építésében, hiszen kedvező hátteret nyújtott az üzletemberek tárgyalásaihoz.
Az érintett országok eltérő képet mutatnak, de az összeköti őket, hogy a vízgazdálkodás mindannyiuknál probléma – mutatott rá. Úgy vélte, a nagy olaj- és gázkészleteknek köszönhetően a régió gazdag, ám gondot okoz, hogy nem takarékoskodnak a vízzel, hiába van kevés belőle. A szennyvíz elvezetése és az ivóvíztisztítás nagy probléma, főleg vidéken – fejtette ki.     Nádasi Tamás beszámolt arról is, hogy cége egy termálfürdő fejlesztéséről tárgyalt Bakuban.
Kovács Károly, a Magyar Vízipari Klaszter elnöke azt mondta, a vízszűkében lévő országokban sok a megoldásra váró probléma, amelyek közül a mélyrétegekből származó és a felszíni vizek kezelését, az ivóvíztisztítást és a szennyvíz kezelését említette példaként. A találkozókon megnyílt az információáramlás, a közép-ázsiaiak beszámoltak gondjaikról magyar partnereiknek – mondta el.  Zelei Gábor, a Mol Nyrt. Upstream üzletfejlesztési vezetője elmondta, a közép-ázsiai országokban lehetősége nyílt alaposabban bemutatnia vállalatát, igaz, többen már jól ismerték a Molt. Az út eredménye, hogy meghatározták az irányát az együttműködésnek, amelyet a közeljövőben jobban elmélyítenek – fogalmazott. Hozzátette: a részletekről Budapesten egyeztetnek majd.
Seszták Tamás, az Olajterv Csoport igazgatóságának tagja kifejtette, cége főként olajipari berendezéseket szállítana a térségbe, illetve olaj- és gázipari létesítményeket tervezne és kivitelezne. Elmondta, az érintett országokban magas szinten fogadták őket, és nagyon nyitottnak bizonyultak az együttműködésre.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez