Továbbra is zenélhet rockbandában a török imám

Ahmet Muhsin Tüzet egy énekes Törökországban, aki arról ismert, hogy imám létére a szabadidejében egy együttesben énekel. A török vallási hatóságok szigorúan megfigyelték őt és dalszövegeit ízekre szedték, de végül nem találtak bennük semmi kivetnivalót és az imám folytathatja zenei karrierjét is.

A török vallási hatóságok zöld jelzést adtak annak a török imámnak, aki rock ‘n’ roll bandát hozott létre a kis-ázsiai országban és saját bevallás szerint így népszerűsíti az iszlámot. Ahmet Muhsin Tüzer már régóta a Diyanet (a török vallási bizottság) figyelmének a középpontjában volt, mivel a többi muszlim vallástudós azt vizsgálta, hogy Tüzer dalai mennyire vannak összhangban a Koránnal. Végül a kilenc hónapnyi kutatás, elemzés, értelmezés és vita után megszületett a döntés: az imám folytathatja az éneklést.

“Nemcsak annak örülök, hogy a Diyanet engedélyezte számomra azt, hogy tovább énekelhetek, hanem bebizonyította: az iszlám teljes mértékben toleráns vallás, és a zenét is fel lehet használni a népszerűsítésére.” – jelentette ki Tüzer az engedély után. A FiRock nevű bandája már régóta zenél különböző fesztiválokon, általában a Török Riviérán. Nem messze Kas városától léptek fel először, tavaly júliusban készült el az első videóklippjük, ami meghozta számukra az ismeretséget (na meg persze ezután a hatóságok is jobban odafigyeltek rájuk, ellenőrizték és felügyelték a koncertjeit).

Most azonban már Tüzer nyugodt szívvel zenélhet, s halából azért, mert a Diyanet engedélyezte az éneklést,ingyen koncertet tartanak Fenikében június 22-én, ahol körülbelül 50 000 hallgatót várnak. “Most már semmi nem áll az utamba, hogy igazi rocksztár legyek!” – nyilatkozta elégedetten Tüzer.

Ahmet Muhsin Tüzer és a FiRock egyik fellépése:

 

{youtube}ZH1GC0jRI4k{/youtube}

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez