Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt Schmitt Pál Szöulban

Dél-Korea, Szöul- Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt Schmitt Pál szerdán a dél-koreai Szöulban, a magyar államfő találkozott a Doosan csoport és a Hankook Tire vezetőivel.

 

 

Schmitt Pál szöuli látogatása harmadik napján dél-koreai üzletemberekkel találkozott. Reggel megbeszélést folytatott a Doosan csoport elnökével, Pak Jong Szunggal, aki egyben a koreai olimpiai bizottság elnöke is. A Doosan főként gépiparral és erőmű-technológiával foglalkozik, beszállítóként szívesen részt venne a paksi atomerőmű esetleges bővítésében.
Schmitt Pál ezután Cso Jang Rajjal, a Hankook Tire elnökével találkozott. A Koreai Bútor Múzeumban először közösen megnézték az antik koreai bútorok kiállítását, majd az államfő a magyar gazdasági növekedéshez való hozzájárulásáért a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki a Hankook elnökét.
A Hankook Tire-nek Kelet-Ázsián kívül egyedül Magyarországon, Rácalmáson van gyára, amely nemrég érte el teljes gyártókapacitását.
Szu Szung Hva, a Hankook Tire elnök-helyettese az MTI Hírcentrumnak elmondta, 2005-ben az ország központi elhelyezkedése, a kormányzati támogatás és a képzett munkaerő miatt választották Magyarországot. Az abroncsgyárban jelenleg kétezren dolgoznak és évente 12 millió abroncsot gyártanak. A Hankook az elmúlt 7 évben 550 millió eurót fektetett be Magyarországon.
Schmitt Pál délután ellátogat a Samsung Electronics központjába és találkozik a cég elnökével.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez