Az alaszkai partoknál süllyesztették el a „cunami szellemhajót”

Japán, Egyesült Államok, Alaszka – A Ryou-Un Maru nevű teherhajót még a tavalyi földrengést követő szökőár ragadta el japán kikötőjéből, a 65 méteres vízi jármű Alaszkáig sodródott.

Először az vetődött föl, hogy elvontatják a személyzet nélkül sodródó és súlyosan megrongálódott hajót. De miután tulajdonosa közölte, hogy nem tart rá igényt, az amerikai hatóságok lemondtak erről a költséges megoldásról. Valamit azonban tenni kellett, mert a 61 méteres vízi jármű egy forgalmas hajózási útvonalon sodródott, tehát veszélyes volt. Végül is az elsüllyesztés mellett döntött az amerikai parti őrség. Először figyelmeztették az összes, a környéken közlekedő hajót, majd a parti őrség egyik hadihajója elsüllyesztette a „cunami szellemhajót”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez