Martonyi János megkezdte délkelet-ázsiai látogatását

Délkelet-Ázsia, Budapest- Martonyi János külügyminiszter délkelet ázsiai körútja kezdetén, 2012. április 24-én interjút adott a The Jakarta Post című, vezető, angol nyelvű indonéz napilapnak.  A miniszter az indonéz üzleti szféra, döntéshozók és az ázsiai országban élő külföldiek számára íródó újságban ismertette látogatása céljait.  A tárcavezető elsősorban a magyar-indonéz kapcsolatokat tekintette át, majd az interjút követően kollégájával, Marty Natalegawával tárgyban.

 

 

Martonyi János komoly várakozással tekint a látogatás elé, hiszen magyar külügyminiszter hosszú ideje nem járt az országban.  A lap kérdésére kifejtette, hogy Magyarország külpolitikájának az egyik központi eleme a globális nyitás, mind földrajzi, mind szakpolitikai értelemben.  E nyitás keretében hazánk figyelmet fordít a földrajzilag tőlünk távol eső régiókra.  Indonézia demokratikus elkötelezettsége miatt értékközösség áll fenn Magyarországgal.   Indonézia globális szerepét rendkívül fontosnak nevezte a miniszter: az ország tagja a G20 együttműködésnek, komoly stabilizáló tényező a távol-keleti régióban, a Délkelet-Ázsiai Államok Közössége (ASEAN) vezető ereje.  A tárcavezető a felsőoktatási együttműködést a két ország kapcsolatában rendkívül fontosnak nevezte.  Az elmúlt közel húsz évben 170 magyar diák tanult Indonéziában, illetve indonéz diákok is nagy számban folytazttak tanulmányokat magyar egyetemeken.   A miniszter visszautalt a magyar EU elnökségre, amely komoly szerepet játszott a két kontinens kapcsolatainak erősítésében.  Az ASEAN az Európai Uniót követően a világ második legsikeresebb integrációja, amellyel Európának is nagyon szoros kapcsolatai vannak.  A kapcsolatok szorosabbra fűzése éppen most történik a küszöbön álló brunei EU-ASEAN csúcson.  A miniszter kiemelte, hogy Közép-Európa százmilliós piacot jelent, illetve az általános európai válság ellenére régióként gazdaságilag eredményesnek tekinthető.   Martonyi János kérdésre hangsúlyozta, hogy a régió valamennyi országa az euró-zóna tagja lesz, ez csupán idő kérdése.  A  A magyar diplomácia irányítója térségbeli körútja során megbeszéléseket folytat Indonéziában, Bruneiben részt vesz az EU és az ASEAN külügyminisztereinek értekezletén, megbeszéléseket folytat Albert del Rosario fülöp-szigeteki, Anifah Aman malajziai és Mohamed Bolkiah brunei külügyminiszterekkel, valamint Thaiföldre is ellátogat.  Indonézia 14 éve, 1998-ban kezdte meg a demokratikus átmenetet, napjainkra pedig a régió legnagyobb és legfejlettebb demokráciájává vált.  Az ország növekvő regionális befolyása, valamint a bővülő üzleti lehetőségek miatt hazánk fontos ázsiai partnere.  Kétoldalú kereskedelmi forgalmunk az európai pénzügyi nehézségek ellenére is dinamikusan növekszik.  Az Indonéziába irányuló magyar kivitel 2011-ben 12%-kal növekedett.  A miniszteri út a gazdasági együttműködés, ezen belül pedig a kis- és közepes vállalatok kereskedelmi forgalomba történő bekapcsolódásának erősítését is célozza.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez