Kövér László fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettest

Kína,  Budapest,) – Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.

 

 

A Köztársasági Elnöki Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a mintegy félórás találkozón Kövér László kifejezte, hogy a magyar kormány Kínára stratégiai partnerként tekint, és bízik abban, hogy ez a látogatás is hozzájárul a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés további erősödéséhez. 
A köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hangsúlyozta, hogy Kína hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere Ázsiában, ugyanakkor a jelentős magyar passzívum csökkentésére a kormány szeretné erősíteni a Kínába irányuló kivitelt. Mint mondta, a kiváló minőségű magyar élelmiszerek jó alapot nyújtanak a magyar export növelésére, és Li Ko-csiang támogatását kérte a magyar termékek piacra jutásának elősegítéséhez.
A közlemény szerint Kövér László kifejtette, hogy a gazdasági együttműködés mellett kiemelt figyelmet érdemelnek a kulturális kapcsolatok, ezért a magyar kormány elkötelezett a pekingi magyar kulturális intézet mielőbbi megnyitása, valamint a Sanghajban alkotó magyar építész, Hudec László egykori lakóházának felújítása mellett. Kövér László egy, a Hudec-életművet feldolgozó kínai kiadású könyvet ajándékozott vendégének.
A kétnapos hivatalos látogatásra érkező Li Ko-csiang kedden találkozik Orbán Viktor kormányfővel, és jelenlétükben több megállapodást is aláírnak a két ország képviselői.
Az 57. évében járó Li Ko-csiang a jelenlegi kínai politikai csúcsvezetés hetedik embere, és várhatóan a következő év tavaszától ő lesz az ázsiai ország miniszterelnöke.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez