Kelet-Kínában elégedetlenek a tájfun utáni kármentéssel

Biztonsági alakulatokat vezényeltek a kelet-kínai Csöcsiang tartomány Jüjao településére, ahol második napja tömegek adnak hangot elégedetlenségüknek a Fitow tájfun okozta károk utáni katasztrófamentés hiányosságai és lassúsága miatt – jelentette a Global Times című angol nyelvű napilap és az online média szerdán.

 

 

A lapban a helyi vezetők megerősítik, hogy a kormányzati épületet és a közbiztonságot a rendőrség különleges erői, járőrei vigyázzák több száz fős létszámmal. A tégladobálókat és a szolgálati autókon ugrálókat, illetve más rendbontókat őrizetbe vették, az összecsapásoknak sérültjei is vannak.

 

A legfrissebb jelentések szerint a mintegy kétezres tömeg bocsánatkérést követel, az egyes területeken az áramszolgáltatás mielőbbi visszaállítását és immár az őrizetbe vettek szabadon engedését is szeretné elérni. A regionális Ningpo televíziót azért bírálják, mert hamisan állította tudósításaiban, hogy a helyreállítás rendben halad.

 

A kármentési munka minőségét, hatékonyságát kifogásolók a helyi párttitkár és polgármester lemondását követelték, a kormányzati épület előtt a kommunista párt “szolgáld a népet” jelmondatát kiáltozták. A demonstrációról szóló képek tucatjait töltötték fel a különböző mikroblogokra.

 

A Global Times cikkéből az derült ki, hogy a helyi vezetés a lakossági panaszok kezelését illetően nem volt a helyzet magaslatán, aminek következménye volt, hogy egyesek az interneten, a közösségi oldalakon mozgósították az embereket, utcára hívták őket.

 

Korábbi jelentések szerint a térségben a század legpusztítóbb tájfunja súlyos árvizeket okozó csapadékával csaknem 800 ezer embernek okozott kárt Jüjaóban. A településnek több mint 70 százaléka került víz alá, a közvetlen anyagi kárt megközelítően 7 milliárd jüanra (251 milliárd forint) becsülték.

 

Az interneten és a médiában békítő és józanságra intő civil és hivatalos hangok is nyilvánosságot kaptak, a helyi újság szerkesztőségi cikkében a lakosságot racionalitásra intette, s követeléseinek megfelelő időben és módon való kifejezését javasolta. A tartományi pártbizottság illetékese felhívásában tartózkodást kért a radikális cselekményektől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez