A “kínai” Volkswagen a világ legnagyobb autós cége lesz

Már az idén megelőzheti a Toyotát -hála a dinamikusan fejlődő kínai piacnak- a Volkswagen. Több mint 10 millió autót adhat el. A német autógyár elsőként fedezte fel a kínai piac lehetőségeit. Részesedése ma is több mint 20% a világ legnagyobb autós piacán.

 

 

 

 

 

Európában nagyobb a Volkswagen piaci részesedése, de itt alig van növekedés. Márpedig ezen a téren a cég remek eredményeket produkált a 2007-es válság óta.

Több mint 50%-al növelte eladásait. Ennél jobb eredményt csak a dél-koreai Hyundai-Kia ért el. Mindez az ázsiai piacnak köszönhető, mely dinamikusan bővült, míg az európai visszaesett, vagy stagnált.

Mi a Volkswagen fő fegyvere? A sokszínűség. Most Párizsban bemutatták az új Passatot, mely 50 kilométert tud megtenni elektromos motorral anélkül, hogy fel kellene tölteni. Ez a hibrid a jövő járműve, de hozzájuk tartozik az európai kispolgári kedvenc, a Skoda és a Seat. A középosztály és a menedzserek autója az Audi. Azután ott a felső kategória. Porsche, Bentley, vagy Lamborghini. Mindenki talál magának valamit.

Kínában rendeletben utasították a közszféra mandarinjait, hogy ne Audit vegyenek, hanem valami szerényebb járművet, amely nem csípi honfitársaik szemét. A megvesztegetés egyik leggyakoribb tétele a Mennyei-Birodalomban a Porsche. A Nemzeti Tervbizottság nagyhatalmú vezérigazgatóhelyettese, akit nemrég ítéltek el korrupcióért Kínában, bevallotta, hogy fia egy Porschét kapott megvesztegetésként.

A Volkswagen 2018-ra akart a világ első autós cége lenni, de lehet, hogy már az idén eléri ezt, ráadásul úgy, hogy a profitja igen magas. Tavaly 12,4 milliárd euros profitot mutattak ki Wolfsburgban, a Volkswagen központjában. A profit jórésze Kínából származott, ahol a Volkswagen már több mint 25 éve gyárt autókat Sanghajban és másutt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez