Csak a fehér angoltanár az igazi – de ne legyen ír se

Sean Jones épp útban volt egy állásinterjúra a múlt héten Szöulban (Dél-Korea), amikor egy szöveges üzenetet kapott. „Hello Sean. Elnézést, hogy csak most szólunk, de valójában fehér tanárt szeretnénk.”

„Épp úton voltam az interjúra, amikor telefonomra kaptam egy üzenetet, amiben az állt, hogy fehér bőrű tanárt szeretnének.”-mondta Sean Koreában. Függetlenül attól, hogy több mint két éves  tapasztalatom, megfelelő képesítésem, referenciáim vannak, és középszinten beszélek koreaiul, visszautasítottak, még mielőtt beszéltem volna velük.” Az eset után két nappal a 30 éves oklahomai férfi ismét faji megkülönböztetés áldozata lett. Ezúttal egy Facebook üzenetet kapott. „Nagyon sajnáljuk. Most derült ki, hogy a mi iskolánk is azok közé tartozik, ahol nem alkalmaznak feketéket.” Sean azt mondja, hogy ha egy koreai iskolában a gyerekeknek a nyugati kultúráról akarnak tanítani, akkor minden nyugati tanárt alkalmazniuk kell. „Ezzel azt mondják a diákoknak, hogy a fekete emberek rosszak, a fehérek meg jók. Miért lenne egy fehér ember kiváltságos? Ez nem helyes! Mindannyian egyenlő esélyt érdemlünk.”

Sean, aki számos országban járt már azt mondja: Korea a leginkább nyíltan rasszista ország. „A probléma az, hogy nincs törvény, ami megvédi az embereket a diszkriminációtól. Nem csak a rasszizmusról van szó, hanem az idősekkel szembeni diszkriminációról és szexista hozzáállásról.”-érvelt Sean.  A Nemzeti Emberi Jogi Bizottság tisztviselője elismerte, hogy nincs anti-diszkriminációs törvény Koreában, és nehéz lenne bármilyen megtorló intézkedést eszközölni ilyen esetekben. “Ez egyértelműen sérti a Nemzeti Emberi Jogi Bizottságról szóló törvényt, amely kimondja, hogy az embereket nem lehet faji, vagy nemi okból megkülönböztetni”-mondta egy hivatalnok. Mi közvetlenül nem büntethetjük a munkaadókat, de kérhetjük az Oktatási Hivatalt, hogy tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy visszaszorítsák a negatív diszkriminációt. Ilyen esetekben még az engedélyüket is bevonhatják.

Egy szöuli angol nyelvű akadémia tisztviselője elmondta: „Olykor azért kell felelősen kiszűrni az idegen tanárokat, mert a diákok túl fiatalok, és egész egyszerűen félnek a számukra furcsa idegenektől. Egyes diákjaink 4 évesek, akik még koreai felnőttekkel is nehezen tudnak kijönni.”  Azonban a tisztviselő bocsánatot kért Sean-tól. Azt mondta, hogy az iskolának legalább esélyt kellett volna adnia arra, hogy az interjú alapján döntsenek. Egyesek persze azt mondják Seant azért utasítottál el, mert kórtörténetében agyvelőgyulladás szerepel. Ezt sokan elutasítják, hiszen a munkaadó nem volt tisztában a jelentkezők betegségeket illető múltjával. Az agyvelőgyulladás ráadásul nem fertőző betegség, és Sean teljesen felépült. A fekete amerikai tanár csak egy dologgal vígasztalódhat -már ha ez megvígasztalja – hogy nem csak a feketékkel szemben vannak előítéleik a koreaiaknak. Egy ír származású angoltanárt azért uasítottak el egy másik szöuli iskolából, mert “tudomásuk szerint az írek alkoholisták”. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez