Megvan a “matematikai Nobel” első női nyertese. És iráni

Egy iráni matematikus az első nő, aki Fields-érmet kapott. Ezt a kitüntetést sokan tartják a matematikai Nobel díjnak, miután Alfred Nobel alapítványában erről a tudományágról (sokak szerint készakarva, sőt bosszúból) megfeledkezett.

Az 1932 óta létező érem történetében még soha nem volt nő, aki elnyerte volna. Most már van. Maryam Mirzakhaninak hívják, a Stanford Egyetem professzora, és Iránban született. A matematikusok nemzetközi kongresszusán jelentették be a kitüntetését Szöulban, három másik, férfi díjazottal együtt.

A négyévenként odaítélt éremnek eddig 52 tulajdonosa volt, mind férfi. “Ez nagy megtiszteltetés. Boldoggá tenne, ha bátorítana más fiatal női tudósokat és matematikusokat. Biztos vagyok benne, hogy a következő években sok nő fog elnyerni hasonló kitüntetéseket” – idézi Mirzakhanit a New York Times. 

Ingrid Daubechies professzor, a matematikusok nemzetközi szövetségének elnöke azt írja: “Bármelyik matematikus megmondhatja, hogy nincs különbség aközött a matek között, amit férfiak, illetve nők csinálnak. A Fields-érmet odaítélő bizottság csak a jelöltek eredményeit vette figyelembe. Biztos vagyok benne, hogy a világ matematikusainak többségét boldoggá teszi, hogy többé nem lehet azt mondani: a Fields-érmet mindig férfiak kapják.”

Az 1977-ben Teheránban született Mirzakhani kutatási területe a dinamikus rendszerek viselkedése. Az érmet odaítélő bizottság a tudományos indoklás mellett azt emelte ki, hogy az iráni matematikus ritka kombinációját testesíti meg a legjobb technikai képességeknek, a bátor ambíciónak, a messzire vivő víziónak és a mélységes kiváncsiságnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez