Hogy épül fel az ISIS és honnét szerez pénzt, paripát, fegyvert?

A dzsihádista csoportnak olajbevételei, fegyverei és szervezete van, nagy területeket ellenőriz Szíriában és Irakban, és államalapításra törekszik. A ma már legrettegettebb terrorszervezetet a New York Times világította át.

Szervezet

Az Iraki és Szíriai Iszlám Államnak többszintű szervezete van, amely sok feladatot és hatáskört fog át, derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket az iraki hadsereg szerzett meg. Vezetői közül sokan Szaddam Husszein régen feloszlott hadseregének tisztjei voltak, akik katonaként szerzett tudásukat terrorista technikákkal egészítették ki, amikor az amerikai hadsereg ellen harcoltak. A csúcson Abu Bakr al Bagdadi, az önhatalmúlag kikiáltott kalifa áll, akinek két helyettese van. Az egyik Szíriáért, a másik Irakért felel. Mellettük működik a vezetők tanácsa, ez a tanácsadókat tömöríti, akik közvetlen kapcsolatban vannak al Bagdadival. A tanács tagjai döntenek a vallási kérdések kezeléséről, beleértve a kisebbségekkel szembeni bánásmódot, ők rendelik el a kivégzéseket és ügyelnek arra, hogy az ISIS tevékenysége mindenben megfeleljen a szervezet által hirdetett tanoknak, így az általa képviselt vallásértelmezésnek. Saját “kormánya” is van az ISIS-nek, az egyes területek vezetői felelnek a saját területük, így a pénzügyek, a biztonság, a média, a foglyok és a tagtoborzás tevékenységéért. Alattuk helyezkednek el a helyi vezetők, akik al Bagdadi két helyettesének a helyettesei. Két tucatnyi van belőlük Irakban és Szíriában, ők a két országért felelős főnökeiknek jelentenek. Közülük is sokan Szaddam Husszein egykori seregének tisztjei voltak.

Terület

Az ISIS gyorsan terjesztette ki az ellenőrzését Irakban és Szíriában olyan városok és települések elfoglalásával, amelyek a fő ellátási útvonalak, fontos infrastrukturális létesítmények és határátkelőhelyek mentén fekszenek. Nyáron a csoport mélyen benyomult Szíriába, területet szerzett más lázadó csoportoktól és több a kormánányhadsereg több katonai támaszpontját is elfoglalta. De még mindig dolgozik azon, hogy megszilárdítsa az ellenőrzését az iraki-szíriai határon. Az ISIS harcosai többször is ellenállásba ütköztek Irakban, ahol amerikai légitámogatással az iraki és kurd erők vissza tudták foglalni tőlük a moszuli gátat és a türkmén várost, Amerlit. 

A térképet a cikk eredetijével együtt a  New York Times oldalán nézhetik meg.

Pénzforrások

Sok millió dolláros olajbevételei tették az ISIS-t minden idők egyik leggazdagabb terrorszervezetévé. Szakértők becslése szerint a körülbelül tucatnyi, ellenőrzése alatt álló szíriai és iraki olajmezőből és finomítóból naponta 1-2 millió dollárral gazdagodik a szervezet. A csoport kezén van jónéhány Szíria kelet olajmezői közül. Júliusban az ISIS harcosai elfoglalták az ország legnagyobb olajmezőjét, Omart, amely naponta körülbelül 30 ezer hordó olajat adott, amikor teljes kapacitással működött. Az ISIS júniusban terjesztette ki a támadásait Irak olajkitermelő helyei ellen, az ott elfoglalt olajmezőkön napi 25-40 ezer hordónyi olajat termelhetnek ki – mondják a szakértők. Ez legkevesebb 1,2 millió dollárt ér a feketepiacon.

Kormányzás

Amikor elfoglal egy várost, az ISIS beveti a saját különítményeit, hogy brutális erővel rákényszerítse a fundamentalista iszlám állam vízióját az ottaniakra. Vallási rendőrsége ellenőrzi, hogy imaidőben az üzletek zárva maradjanak, a nők nyilvánosan elfedjék a hajukat és az arcukat. A nyilvános helyeket nehéz fémkerítésekkel veszik körül, amelyeken az ISIS fekete zászlaja lobog. Azokat, akiket a törvényük iránti engedetlenséggel vádolnak meg, nyilvános kivégzéssel vagy megcsonkítással büntetik. Ugyanakkor a piacokat, pékségeket, benzinkutakat tovább működtetik.

Hadsereg

A CIA úgy tudja, hogy az ISIS harcosainak száma 20 és 32 ezer között van Irakban és Szíriában, közülük 15 ezren külföldiek. A legtöbb külföldi harcos a közeli muszlim országokból érkezett, mint például Tunézia vagy Szaúd-Arábia. Kisebb kontingensek jöttek olyan távoli helyekről, mint Belgium, Kína, Oroszország vagy éppen az Egyesült Államok. Hogy honnét és mennyien, azt itt nézhetik meg.

Fegyverek

Az ISIS több millió dollár értékű fegyvert és felszerelést zsákmányolt szíriai és iraki katonai létesítményekből. De kapott fogott el olyan ellátmányt is, amelyet külföldi kormányok küldtek a szíriai felkelőknek. A Conflict Armament Research nevű magáncég, amely a fegyvercsempészetet kíséri figyelemmel, azt állítja, hogy olyan fegyverei és rakétái is vannak a terrorszervezetnek, amelyeket Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Államok más szíriai lázadó szervezeteknek szánt. Köztük például M16-os és M4-es gépkarabályok,  “Az USA kormányának tulajdona” jelöléssel. Ilyen fegyverek a síita erők kezére is jutottak Irakban, ahol az Egyesült Államok több százezer puskával látta el a hosszú megszállás ideje alatt a támogatóit. A  cég M79-es tankelhárító rakétákat is fedezett fel az egykori Jugoszláviából: ezek megyegyeztek azokkal, amelyekkel Szaúd-Arábia látta el a szíriai lázadókat. .

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez