Ferences papot raboltak el a dzsihádisták Szíriában

Egy római katolikus papot raboltak el egyközközössége 20 tagjával együtt az Al Kaida szíriai szárnyának, az al Nuszra Frontnak a fegyveresei Szíriában. Azoknak az apácáknak, akik szintén a szerzetesrend épületében voltak a rajtaütéskor, viszont sikerült elmenekülniük – jelentették a Vatikánból.

Az apácák a közeli házakban találtak menedéket Szíria észak-nyugati részén. Mióta az országban a 2011 tavaszi felkelést követően elkezdődött a polgárháború, több apácát, szerzetest és papot hurcoltak el vagy öltek meg. A most elrabolt Hanna Jallouf atyát és a vele együtt fogságba ejtett keresztényeket azzal vádolják, hogy együttműködtek a kormánycsapatokkal. A ferences rend szentföldi főnöke a Szentszéknél, Pierbattista Pizzaballa beszélt erről az AFP hírügynökségnek. “Nem tudjuk, mit tegyünk. Nem tudjuk, kivel beszéljünk, teljességgel képtelenek vagyunk kapcsolatba lépni bárkivel is” – mondta. 

Hanna atya Idlib tartományban, a knayehi Szent József kolostorban szolgált már 12 éve.

Az al Nuszra Front tavaly decemberben görög ortodox apácákat rabolt el Maalukából. Ők márciusban sértetlenül szabadultak ki, egy fogolycsere folytán. Elengedésük fejébe a kormány fogságában tartott nők és gyerekek távozhattak.

De egy hónappal később egy holland jezsuita atyát vertek meg és lőttek agyon ismeretlen fegyveresek a kolostorában, Homszban. Az olasz jezsuita papról, Paolo Dall’Oglióról pedig tavaly júliusi elrablása óta nincs hír. Ő több évtizeden keresztül próbálta előmozdítani a vallásközi párbeszédet Szíriában – emlékeztet a BBC.

A háború előtt Szíria lakosságának tizede volt keresztény. Kezdetben óvatosak voltak, kerülték az állásfoglalást a konfliktusban, de aztán fokozatosan belekeveredtek. Sokan közülük attól félnek, hogy ha a szekuláris kormányt megdöntik a lázadók, akkor az iszlám államért harcoló csoportok célpontjává válnak, és a keresztény közösségek megsemmisülnek.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez