Mi az, amit nem tiltanak, de büntetnek Szaúd-Arábiában?

A szaúdi nagykövetségek szerint semmi és senki nem tiltja, hogy az ország polgárai ellátogassanak más vallások szent helyeire, például nem muszlim templomokba. Fiatal szaúdiak ugyanakkor arról számoltak be, hogy ilyen vizit után többeket megbüntettek közülük a szaúdi hatóságok.

Egy férfit például eltiltottak az utazástól, azért, mert egy évvel ezelőtt felkeresett egy zsidó templomot az egyiptomi fővárosban. “Turistaként Kairóban meglátogattuk a Saar Hasamajim, vagyis a Menyország kapuja zsinagógát, az Adly utcában” – idézi fel a történteket a férfi a Londonban megjelenő Al Hayat című, arab nyelvű lapnak. “Megkérdeztük a templom gondnokait, hogy vihetünk-e magunkkal a kitett arab nyelvű Tóra-példányokból, és tettünk fel kérdéseket a judaizmusról is.”

Miután hazatért Szaúd-Arábiába, egy idő után megint utazni akart, az egyik Öböl-beli országot kereste volna fel. De a határkilépőnél azt mondták neki, hogy nem mehet, eltiltották az utazástól. Amikor érdeklődött, hogy miért, azt a választ kapta, hogy azért, mert belépett egy zsinagógába. Azt is megkérdezték tőle a hatóság emberei: “Zsidó vagy? Izraelbe akarsz eljutni?”

Annak ellenére, hogy a vizsgálat már befejeződött, a kairói látogatás után egy évvel még mindig érvényben van a rá kiszabott utazási tilalom. Ugyanennek a lapnak egy másik cikkében Szaúd-Arábia kairói nagykövetségének egyik munkatársa arról beszél, hogy nem tilos a nem muszlim vallási helyek felkeresése: ugyanakkor szaúdi fiatalok arra panaszkodnak az írásban, hogy ilyen látogatások után megbüntették őket, egyebek mellett ideiglenes utazási tilalommal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez