Szabadon engedték az ENSZ munkatársait Szudánban

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének két munkatársát – akiket több mint 100 napig fogságban tartottak Darfúrban – végre szabadon engedték, és jól vannak.

Az ENSZ azt nyilatkozta, hogy a szudáni biztonsági hatóságok átadták a két személyt – egy nigériai férfit és egy zimbabwei nőt – az ENSZ és az Afrikai Unió közös darfúri missziójának (UNAMID).

A párt augusztus 29-én rabolták el Darfúrban, majd a közösségi vezetők által lebonyolított tárgyalások után szabadultak ki. A szudáni külügyminiszter elmondta, hogy nem fizettek váltságdíjat.

A szudáni elnököt, Omar al-Bashirt a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök elkövetésével vádolja.

Korábban már elraboltak néhány békefenntartót és önkéntest, így a növekvő veszély miatt számos segélyszervezet távozott a térségből.

Négy embert, akiket Szudánból átvittek a szomszédos Csádba és a Közép-afrikai Köztársaságba, még mindig fogva tartanak. Különböző csoportokat tartanak felelősnek az esetért, amelyek általában váltságdíjat is követelnek.

Forrás: BBC

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez