Visszavágtak a terroristák Mauritániában

Mauritánia, Nouakchott – Komoly harcok robbantak ki a mauritániai hadsereg és a szélsőséges iszlamisták között. Az összecsapások az ország keleti régiójában voltak.

 

 Szemtanúk azt mondták, hogy az AQIM fegyveresei megtámadtak egy katonai támaszpontot a térségben. A felek heves tűzpárbajt vívtak egymással. A harcok akkor fejeződtek be, amikor két vadászgép tüzet nyitott a támadókra – mondta egy helyi lakos a Reuters hírügynökségnek.

Egyre gyakoribbak az összecsapások a térségben. Két hete Maliban a Wagadou erdőben a mauritániai és mali katonák közös akcióban rombolták le a szélsőségesek egyik táborát. A harcokban akkor legalább 15 AQIM terroristával végeztek.

Az AQIM az al Kaida észak-afrikai szárnya. A Szahel övezetben tevékenykedik, Mali, Mauritánia, Algéria, Csád és Niger sivatagos határrégiójában. Az érintett államok vezetői korábban megállapodtak arról, hogy közösen veszik fel a harcot a terrorszervezet ellen.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez